Pakisztánban a magyar olimpiai csapat

Vágólapra másolva!
Hajnalban megérkezett a pakisztáni Karacsiba a magyar olimpiai csapat első csoportja. Egy nap pihenő vár rájuk az arab városban. A sportolók többi része este érkezik Karacsiba, és két óra múltán tovább is indul Bangkok felé. A városban időző sportolóknak alkalmuk nyílt, hogy megismerkedjenek az arab szokásokkal, az idegen kultúra azonban igencsak vegyes érzelmeket keltett bennük. A kígyóbűvölő nagy sikert aratott, az utcán csordogáló szennyvíz már kevésbé.
Vágólapra másolva!

"Többnejűség, lefátyolozott asszonyok, egypúpú teve, tricikli, robogó a taxi; a szükséget bárhol elvégzik, monszun után hatalmas pocsolyák, cecelégy, malária" - foglalja össze Takács Attila pakisztáni benyomásait. A francia Armagnac utasai hajnali háromkor érkeztek meg a pakisztáni Karacsiba. Az éjszakát a reptér tranzitszállójában töltötték, majd délelőtt busszal bementek a 20 km-re fekvő városba. A legtöbb sportoló most találkozott először az arab kultúrával. A visszaemlékezéseik, naplóbejegyzéseik arról tanúskodnak, idegenkedtek az európaitól meglehetősen különböző világtól.

"Rám Karacsi tette a legrosszabb benyomást" - mondja Marosi József. "Ebben a nagyvárosban nem volt még csatornázás, amihez mi nem voltunk hozzászokva. Megdöbbentünk, ahogy az utcán borzasztó piszokban és bűzben feküdtek az emberek, mellettük pedig keselyűk tipegtek ennivaló után kutatva. "A lakosok mindent az utcán csinálnak, szükségüket is ott végzik" - írja Szabó Miklós a naplójába. Sokan megjegyzik a sportolók közül, hogy nem dolgoznak az itteniek. "Egész nap döglenek" - írja Takács Attila. "Sok a gyanús kinézetű, lusta bennszülött" - olvashatjuk Vagyóczky naplójában.

A társadalmi különbségek szintén szemet szúrtak a városnéző magyaroknak. "Ijesztő ellentétek" - írja Szabó Miklós. A gazdag negyedek mellett nyomorúságos vályogviskók sora húzódik. A szegényebb arabok lakhelyeit háznak sem lehet nevezni. Az arabok egy része számunkra szinte elképzelhetetlen lyukban lakik, amit három oldalról, egymásra helyezett 'kőfal' határol" - meséli Magay Dániel. "A kövek semmiféle habarccsal nincsenek megkötve. A tetőt egy ponyvadarab jelenti. Nagy részük a puszta földön, fedél nélkül alszik. Mások például 2 négyzetméter területű rongydarabbal védik magukat a nap ellen, amit két földbe szúrt karóra akasztanak." A szegénység elképesztőnek tűnt fel a magyaroknak. Magay emlékszik, hogy az emberek foga véres volt a vitaminhiánytól.