Hága enyhíti Karadzics elleni vádat, ha tanúskodik Milosevics ellen - állítja a Vjesnik<br/>

Vágólapra másolva!
A hágai Nemzetközi Törvényszék állítólag felajánlotta Radovan Karadzics volt boszniai szerb elnöknek, hogy néhány vádpontot elejtenek ellene, ha hajlandó Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök ellen tanúvallomást tenni. Minderről a Vjesnik című zágrábi napilap adott tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

Az újság boszniai sajtóforrásra hivatkozva arról tájékoztatta olvasóit, hogy Louise Arbour, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék főügyésze a közelmúltban tett boszniai látogatása idején felvette a kapcsolatot Radovan Karadziccsal. A Vjesnik szerint a főügyész nem találkozott a volt boszniai szerb elnökkel, de megegyezést ajánlott neki.
A zágrábi újság azt állítja, hogy Arbour felajánlotta Karadzicnak: ha tanúskodik Milosevics elnök és Ratko Mladics volt boszniai szerb főparancsnok ellen, a hágai törvényszék törölné a Karadziccsal szembeni vádak közül az 1995-ös srebrenicai szerb mészárlással kapcsolatos vádpontokat. A Vjesnik úgy értesült, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék birtokában van annak a telefonbeszélgetésnek a felvétele, amelyet Karadzics és Mladics folytatott a kelet-boszniai Srebrenica elleni szerb ostrom idején, és e hangfelvételt fel lehetne használni a Szlobodan Milosevics elleni vád kiterjesztéséhez.
A Vjesnik hihetetlennek nevezte, hogy az SFOR illetékes parancsnokai ne tudnák, hol rejtőzködik Radovan Karadzics, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A lap szerint a volt boszniai szerb vezető valahol Délkelet-Boszniában a Trebinje és Gorazde közötti vonal mentén bujkálhat.

(MTI)

Ajánló:

Link-gyűjtemény a boszniai médiáról. (angolul)