Nagy-Britannia ellenzi bin Laden kivégzését

Vágólapra másolva!
A brit kormány csak abban az esetben adná ki Oszama bin Ladent az Egyesült Államoknak, ha nem végzik ki, jelentette be Geoff Hoon védelmi miniszter. A britek az emberi jogok európai egyezményére hivatkozva ellenzik, hogy halálra ítéljék a terroristavezért.
Vágólapra másolva!

A BBC-nek adott interjújában Hoon elmondta: amennyiben a brit csapatoknak sikerülne elfogniuk a terroristavezért, a kormány azt tartja helyénvalónak, ha a szaúdi milliomos Amerikában áll bíróság elé. A brit kormány ugyanakkor csak abban az esetben hajlandó kiadatási megegyezést kötni az Egyesült Államokkal, ha garantálják, hogy bin Ladenre nem vár halálbüntetés. Az emberi jogok európai egyezményének egyik kitétele alapján ugyanis Nagy-Britannia csak akkor szolgáltathat ki bűnözőket más, a halálbüntetést támogató országoknak, ha biztosítják, hogy nem fogják kivégezni a kiadott személyt. Amerikában ezzel szemben több államban is használják a halálbüntetés intézményét.

Arra a kérdésre, hogy mi történne Oszama bin Ladennel, ha britek fogják el, Hoon közölte: véleménye szerint fontos, hogy betartsák a nemzetközi törvények idevágó pontjait. Nagy Britannia természetesen kész azonnal kiadni a terroristavezért, ha az USA is hajlandó bizonyos engedményekre, mondta a miniszter.