Az izraeli hadsereg vizsgálata szerint hibás titkosszolgálati jelentések vezettek ahhoz, hogy a múlt héten, a Hamasz terrorszervezet egyik vezetője ellen indított bombatámadásban 14 civil - köztük 9 gyermek - életét vesztette. A hadsereg közleményében sajnálatát fejezte ki a civil áldozatok miatt, és közölte, ha tudták volna, hogy az akció idején gyermekek és nők is tartózkodnak az épületben, más módszerrel, vagy máskor intéztek volna támadást Szalah Sehada ellen.
A támadás nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, George Bush amerikai elnök például zsarnokinak és a közel-keleti béke érdekeivel szembenállónak nyilvánította az akciót.
Pénteken az izraeli hadsereg katonái körülbelül 100 tank kíséretében benyomultak Nábluszba, zárt katonai övezetnek nyilvánítva a várost. A Hamasz elleni akciónak nevezett hadművelet során 2 palesztin vesztette életét. Az akcióban két feltételezett bombakészítő műhelyt romboltak le.
A hadművelet Izrael válasza volt a csütörtöki jeruzsálemi robbantásra, amelyben hét - köztük öt amerikai nemzetiségű - diák halt meg. A merényletért a Hamasz vállalta a felelősséget. Mint közölték, az akcióval a gázai támadásra válaszoltak - jelentette a BBC.