Kormányalakítási kudarc Ausztriában

Vágólapra másolva!
Kudarcba fulladt az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek közötti kormányalakítási tárgyalás - jelentette be Alexander Van der Bellen, a Zöldek elnöke vasárnap reggel Bécsben, egy 16 órás maratoni forduló után. Az ÖVP elnöke a pártjától balra és jobbra álló pártokkal is kész tárgyalni a koalícióról. Az Osztrák Szabadságpárt, amely Jörg Haidernek köszönhetően előidézte az előző koalíció szétesését, szinte bármire hajlandó lenne, hogy a kormányban maradhasson, mert továbbra is válságos helyzetében ez lenne a szinte egyetlen esély megerősödésére.     
Vágólapra másolva!

Van der Bellen szerint pártja tárgyaló küldöttsége számára "némileg meglepő volt", milyen kevéssé mozdult el az ÖVP a hosszú forduló során, ám a "Professzor" néven emlegetett pártelnök hozzátette: lehet, hogy az ÖVP éppen ezt gondolja a Zöldekről. Kérdésekre válaszolva elismerte, hogy a kudarc ténye nagymértékben valószínűsíti az eddigi koalíció - az ÖVP és a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) - együttműködésének folytatását, ám úgy vélte: az ember nem adhat meg bármi árat azért, amit nem szeretne.

Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájahttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/331671.3.2940046288413021595A FókuszOnline kínálatából

Maria Rauch-Kallat, a november 24-i előre hozott választásokon elsöprő sikert arató ÖVP főtitkára sajnálatosnak mondta a kudarcot, s emlékeztetett arra, hogy a Zöldeknél sokan ellenezték a kormányban való részvételt. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy az ÖVP egyetlen lehetséges koalíciós partner számára sem "csapta be az ajtót", s nem kívánt állást foglalni a várható eseményeket illetően. Végül úgy vélte: a konzervatív-zöld koalíció érdekes kísérlet lett volna Európa számára is.

Az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) az ÖVP puhatolózó tárgyalásokat folytatott, de a kormányalakítási tárgyalásokig nem jutott el - ekkor szólította újra színre Wolfgang Schüssel kancellár, a párt elnöke a Zöldeket, akik a választások után úgy foglaltak állást, hogy nem kívánnak együttműködni a "jobbra tolódott" ÖVP-vel, s annak eszközévé válni.

Az Osztrák Szabadságpárt, amely Jörg Haidernek köszönhetően előidézte az előző koalíció szétesését, szinte bármire hajlandó lenne, hogy a kormányban maradhasson, mert továbbra is válságos helyzetében ez lenne a szinte egyetlen esély megerősödésére. Azonban nyilván nem túl kívánatos partner az ÖVP számára nem csak az előzmények miatt, hanem azért is, mert elnöke, Herbert Haupt igen gyenge helyzetben van: a háttérben Thomas Prinzhorn papírmágnás ténykedik, változatlanul legalább kétfelé húz a funkcionáriusok gárdája és a párt súlyos anyagi nehézségekkel is küzd, vagyis összességében nem tud stabil partner lenni.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!