Az idei alternatív Nobel-díj Spanyolországba, Németországba, Kolumbiába és Kubába kerül<br/>

Vágólapra másolva!
A Helyes életmód díját megosztva kapja Juan Garces spanyol ügyvéd, Salvador Allende néhai chilei elnök munkatársa, Hermann Scheer, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti képviselője, az Eurosolar egyesület alapítója, a kubai Szerves Mezőgazdaság Csoport (GAO), valamint a kolumbiai COAMA szervezet, amely az Amazonas térségében élő indiánok életkörülményeinek javításáért küzd. A kitüntetéssel járó 1,8 millió svéd koronát (mintegy 217 ezer dollárt) felosztják a díjazottak között.
Vágólapra másolva!

A kitüntetést odaítélő Right Livelihood Foundation (RLF) magánalapítvány indoklásában elmondta: eredetileg Juan Garces indította el az Augusto Pinochet chilei tábornok ellen most folyó eljárást, benyújtott keresetei áttörést jelentenek a büntetlenség elleni harcban. Az 55 éves ügyvéd egyrészt emberiség elleni bűntettekkel vádolta a korábbi diktátort a spanyol igazságszolgáltatás előtt, másrészt a spanyol ügyészek szövetségével együtt magánvádas eljárást kezdeményezett a chilei junta áldozatainak és hozzátartozóinak nevében, akik képviseletét már több mint 12 éve látja el.

A kubai Szerves Mezőgazdaság Csoport érdemei között az alapítvány megemlítette: a GAO segített leküzdeni a sziget történetének egyik legsúlyosabb éhínségét, és bebizonyította, hogy a szerves mezőgazdaság a tartós agrárfejlődés és az élelmezési biztonság kulcsa.

A Progam az Amazonas Térségének Konszolidációjáért (COAMA) elnevezésű kolumbiai szervezet, amely megpróbálja a térségbeli indián lakosság tartós fejlődését biztosítani, a gyakorlatban mutatta meg, hogyan őrizhetik meg ezek az emberek a trópusi őserdőket, ahol élnek, szemben a környezetrombolással, amely a fejlődés klasszikus stratégiáinak kísérője.

Az 55 éves Hermann Sheer, az Eurosolar egyesület alapítója a napenergia fáradhatatlan népszerűsítése és világméretű elterjesztése érdekében kifejtett tevékenységéért veheti át a kitüntetést.

A Helyes életmód díját hivatalosan december 9-én, a Nobel-díjak kiosztásának előestéjén adják át ünnepélyes keretek között a svéd parlamentben..

A kitüntetést egy német származású svéd orvos, Jakob von Uexküll alapította 1980-ban Nagy-Britanniában. Kívánsága szerint a díjat olyan személyek vagy szervezetek kapják, akik, illetve amelyek példamutató gyakorlati választ adnak korunk legégetőbb kérdéseire, sokat tettek a környezetvédelemért, az emberi jogokért, a mindennapi élet megkönnyítéséért.

(MTI)

Ajánló: