Chile humanitárius okból Pinochet szabadon bocsátását kérte <br/>

Vágólapra másolva!
Juan Gabriel Valdes chilei külügyminiszter bejelentése szerint a chilei kormány csütörtökön hivatalosan kérte Nagy-Britanniát, hogy engedje szabadon Augusto Pinochetet, az ország volt vezetőjét.
Vágólapra másolva!

A santiagói kormány álláspontja szerint humanitárius okból kellene szabadon engedni a 83 esztendős egykori diktátort: Chile az egykori államfő idős korára és egészsági állapotára hivatkozva kérte elengedését a brit hatóságoktól.

Szombaton lesz egy éve, hogy Pinochet Londonban őrizetben van. és az a veszély fenyegeti, hogy kiadják Spanyolországnak, ahol emberiség elleni bűntettek miatt akarják bíróság elé állítani.

Több mint háromezer ember halt meg vagy tűnt el Chilében Pinochet 17 éven át tartott uralma idején, azt követően, hogy a hetvenes évek elején véres puccsal megdöntötte Salvador Allende szocialista elnököt. Chileiek tízezrei menekültek el a dél-amerikai országból, mert nem akartak katonai kormányzás alatt élni.

Pinochetet egyebek közt azzal vádolják, hogy diktatórikus hatalmi módszerei közt szerepelt a kínzás.

(MTI)

Korábban:

(1999. október 9.)