Továbbra is szállíthatók a francia hústermékek Nagy-Britanniába<br/>

Vágólapra másolva!
A brit kormány nem hirdet egyoldalú tilalmat a francia húsok és hústermékek behozatalára azután sem, hogy az Európai Unió vizsgálata a hét végén megállapította: a francia állattenyésztők szennyvízzel, emberi, állati hulladékkal hígított takarmánnyal táplálják állataikat.
Vágólapra másolva!

A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője hétfőn bejelentette: London egyelőre tartja magát az Európai Bizottság hét végi határozatához, miszerint az EU nem hirdet tilalmat a francia hústermékekre azután sem, hogy kiderült: a francia állattenyésztők szennyvízzel, emberi, állati hulladékkal hígított takarmánnyal táplálják állataikat. Nick Brown mezőgazdasági miniszter azonban David Byrne mezőgazdasági biztostól további biztosítékokat kért arra, hogy közegészségügyi szempontból nem ártalmasak a francia terméket.

A kormányszóvivő elmondta: Nagy-Britannia pénteken jogi lépéseket kezdményez Franciaország ellen az Európai Bíróság előtt, ha Párizs az EU állat-egészségügyi tanácsának csütörtöki állásfoglalása után is fenntartja az egyoldalú embargót a brit marhahúsra.

A francia szakhatóság szerint továbbra sem lehet kizárni, hogy a brit marhahús tartalmazza a szivacsos agysorvadással járó, az emberre is veszélyesnek tartott állatbetegség, a kergemarhakór kórokozóját.

A brit kormány úgy véli, az EU csütörtökön vissza fogja utasítani a francia állítást a brit marhahús ártalmairól, mivel semmiféle új tudományos bizonyíték nem támasztja alá azt.

London és Párizs között hetek óta heves szócsata zajlik, amiért Franciaország az EU többi államától eltérően nem oldotta fel a brit marhahús három éve érvényben lévő behozatali tilalmát, annak ellenére sem, hogy az unió illetékes bizottsága a nyáron biztonságosnak minősítette a brit termékeket. Emiatt több nagy brit élelmiszeráruház-lánc és a fogyasztók, élükön a mezőgazdasági miniszterrel nem hivatalos bojkottot hirdettek a francia termékekre. A Sainsbury szupermarket-hálózat ugyanakkor 20 százalékkal csökkentette a brit hús árát, hogy a brit termékek vásárlását ösztönözze.

Eközben szivacsos agysorvadásos szarvasmarhát találtak Franciaország nyugati részében, Mayenne térségében. A 67 állatból álló csordát megsemmisítették. Franciaországban idén már huszonkét esetben észleltek ilyen megbetegedést.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(1999. 10. 04.)