A pakisztáni rakétatámadás feltehetően bin Laden kiadatásával függ össze <br/>

Vágólapra másolva!
Joe Lockhart fehér házi, majd James Rubin külügyminisztériumi szóvivő sem lépett túl azon az első amerikai megnyilatkozáson, amelyben Mike Hammer, a fehér házi nemzetbiztonsági tanács szóvivője elítélte a pakisztáni fővárosban elkövetett rakétatámadás-sorozatot.
Vágólapra másolva!

Mint az [origo] beszámolt róla négy robbanás rázta meg Pakisztán fővárosát, Iszlámábádot péntek reggel. A rendőrség szerint rakéták okozták a tragédiát, amiben a hírek szerint senki sem sérült meg. A merényleteket mindig az ENSZ hivatalainak közelében hajtották végre.

Egyelőre nem tudni, ki hajtotta végre az akciókat. Az amerikai tömegtájékoztatási eszközök feltételezik - de hangsúlyozzák az ezzel kapcsolatos konkrét bizonyítékok hiányát is, - hogy a rakétatámadások összefüggésben állhatnak az Afganisztánnal szemben megfogalmazott ENSZ-ultimátuma lejártával.

Rubin megerősítette: az Egyesült Államok álláspontja szerint nincs semmilyen változás az Afganisztánnal kapcsolatos politikában: ha november 14-ig (vasárnapig) nem adják ki Oszama bin Laden terrorista vezetőt, akkor az ENSZ szankciókat kezd érvénybe léptetni Afganisztánnal szemben.

A külügyi szóvivő beszámolt arról, hogy a Pakisztánban tartózkodó amerikai állampolgárokat fokozott óvatosságra intették, javasolva az országon belüli mozgás lehetőség szerinti korlátozását.

(MTI)

Korábban:

(1999. október 23.)