Kuba nem hívja vissza egy diplomatáját sem az Egyesült Államokból<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok szombaton felszólította Kubát, hogy hívja vissza washingtoni érdekképviseleti irodájának egyik diplomatáját. Havanna azonban - az ilyen jellegű kémügyekben felettébb szokatlan módon -visszautasította az amerikai követelést.
Vágólapra másolva!

Két nappal korábban az amerikai illetékes szervek a Castro-rendszer javára folytatott kémtevékenység gyanújával letartóztatták az amerikai bevándorlási hivatal egyik tisztségviselőjét, a kubai származású Mariano Fagetet. A letartóztatás kapcsán közölték, hogy Faget egyik titkos kapcsolata egy kubai diplomata volt.

James Foley, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője ezután szombaton közölte, hogy amerikai részről felszólították Kubát egyik diplomatájának hét napon belül történő visszahívására, mert az illető - akit Foley nem nevezett meg - "jogállásával összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott". Az amerikai szóvivő közlése szerint a felszólítás kibocsátását az FBI által előterjesztett bizonyítékok alapozták meg. Faget a szóban forgó kubai diplomatával Miami repülőterén egy bárban találkozott.

Az amerikai felszólításra válaszként megfogalmazott havannai kormánynyilatkozat "kétségbeesett és látványos manővernek" minősítette Washington eljárását, és azt hangoztatta: az amerikai fővárosban működő kubai érdekképviseleti hivatal, működésének 22 éve alatt soha nem folytatott hírszerzői tevékenységet az Egyesült Államokkal szemben, ezért a kubai kormány egyetlen tisztségviselőjét sem hívja vissza.

(MTI)