Tűz pusztított az újvidéki szabadegyetemen <br/>

Vágólapra másolva!
A független szerbiai sajtóval kapcsolatos, politikai vonatkozású találgatásokat is kiváltott Újvidéken az a csütörtöki tűzvész, amelyben a lángok martalékává vált több független sajtóorgánum szerkesztősége. A tűz egy emberéletet követelt és 3 millió márkásra becsült anyagi kárt okozott.
Vágólapra másolva!

A tűz csütörtökön délután tört ki az újvidéki szabadegyetem épületében. A 13 szintes ház 6 felső emelete a lángok martalékává vált, így az ott elhelyezett szerkesztőségek is: a 021 független újvidéki rádió és a Danas című független szerbiai lap újvidéki szerkesztősége, a montenegrói tévé irodája, valamint a szórakoztató műsorokat sugárzó Duga TV és két másik elektronikus sajtóorgánum helyiségei.

A tűzvészben 7 személy megsérült, egy pedig életét vesztette: a mentőalakulatok péntek délelőtt emeltek ki egy elszenesedett tetemet egy lezuhant liftfülkéből. A B2-92 belgrádi független rádió délutáni jelentése szerint a helyszíni szemlét végző vizsgálóbíró közölte, hogy nő volt az áldozat. Feltételezik, hogy a Duga TV egyik eltűnt munkatársnője veszthette életét a lángok között. Sztevan Vrbaski újvidéki polgármester a Danas című lapban pénteken legalább 3 millió márkára becsülte az épületben esett anyagi kárt.

Vrbaski megjegyezte, hogy a közel három évtizede emelt épületnek nem volt használati engedélye, s csak néhány nappal ezelőtt szerelték fel a tűzvédelmi eszközöket. A tűz okát a hivatalos vizsgálat még nem derítette fel, ami a független szerbiai sajtóval szembeni korábbi eljárások, bírságolások miatt politikai találgatásokat váltott ki. Nenad Csanak ellenzéki politikus felvetette: kinek lehet érdeke, hogy másfél óra alatt kiégjenek a független szerkesztőségek.

A fő kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt újvidéki szervezete viszont reményét fejezte ki, hogy a tűz nem okoz tartós fennakadást a szerinte is korrekt módon tudósító 021 rádió működésében.

(MTI)

Ajánló:

képes beszámolója a tűzesetről.