Izraelben hétfőn a fasiszta népirtás áldozataira emlékeztek<br/>

Vágólapra másolva!
Izraelben hétfőn este megkezdődött a fasiszta népirtás hatmillió zsidó áldozatára emlékező gyásznap. A minden évben megtartott szertartássorozat alatt kegyeleti lángok égnek, országszerte félárbocra eresztik a zászlókat, s egész nap zárva vannak a szórakozóhelyek.
Vágólapra másolva!

Az évente megtartott 24 órás szertartássorozat a jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelyen kezdődött, Ezer Weizman izraeli államfő és Ehud Barak miniszterelnök jelenlétében.

Ehud Barak államfő beszédében felidézte az áldozatok emlékét, Izrael állam megalakulását, majd így folytatta: "Most remény van arra, hogy béke lesz a palesztinokkal, és remélem, hogy megegyezésre jutunk Szíriával is. Mi kezet nyújtunk szomszédainknak".

Ehud Barak szerint Izrael megteremtése válasz azokra a kísérletekre, amelyekkel ki akarták törölni a zsidókat az emberiség soraiból. A kormányfő az izraeli állam fő feladatát abban jelölte meg, hogy soha többé ne lehessenek otthontalan és védtelen zsidó emberek.

Napszállatkor a náci haláltáborok hat túlélője fáklyákkal kegyeleti lángokat gyújtott az áldozatok - közöttük másfél millió gyermek - emlékére épített teremben a Jad Vasem emlékhelyen.

Országszerte félárbocra eresztették a zászlókat; 24 órai időtartamra bezártak a kávéházak, éttermek, szórakozóhelyek. A rádió és a televízió dokumentumműsorokat közvetít - a nácizmus szörnyűségeiről is, és azokról az emberekről is, akik életük kockáztatásával menedéket adtak zsidóknak a hitleri időkben.

Kedden reggel az egész ország népe szirénák hangjai mellett, kétperces néma felállással adózik a halottak emlékének. Ugyancsak kedden Weizman elnök Aleksander Kwasniewski lengyel államfővel és a világ minden tájáról összesereglett mintegy ötezer zsidó ifjúval együtt részt vesz az egykori auschwitzi koncentrációs tábortól a birkenaui tábor romjaiig vezető, évente megrendezett, három kilométeres emlékmeneten.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)