Újabb túszokat ejtettek a Fülöp-szigeteki gerillák <br/>

Vágólapra másolva!
Szombaton eltűnt tizenkét újságíró a Fülöp-szigeteki Jolo szigetén. A hadsereg jelentése szerint a Moro Iszlám Felszabadító Front (MILF) harcosai Mindanao szigetén hatvanöt - más források szerint negyven - embert ejtettek túszul.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közlése szerint az újságírók szombat reggel indultak útnak a huszonegy túszt fogva tartó Abu Szajjaf szakadár muzulmán szervezet tábora felé. A rendőrök az út mentén csak két elhagyott gépkocsira bukkantak, az újságíróknak nyoma sem volt.

Hírügynökségi jelentések szerint az Abu Szajjaf csoporttal tárgyaló Fülöp-szigeteki kormányküldöttségnek nem sikerült elérnie, hogy a túszejtők szabadon engedjék a betegeskedő Renate Wallert. Az ötvenhét éves német nő magas vérnyomásban szenved.

Abdul Radzsab Azzaruk líbiai diplomata, a manilai tárgyalóküldöttség tagja elmondta: a lázadók ismertették követeléseiket, amelyeket a tárgyalók meg fognak vitatni. A muzulmán fegyveresek április 23. óta tartják fogságban a túszokat, köztük 19 külföldit.

A Fülöp-szigeteki hadsereg jelentése szerint szintén szombaton a Moro Iszlám Felszabadító Front (MILF) harcosai Mindanao szigetén, Sultan Kudarat tartomány egyik falujában hatvanöt - más források szerint negyven - embert ejtettek túszul.

A kormány csapatokat küldött a körzetbe, de nem ismeretes, hogy tettek-e a katonák fegyveres kísérletet a túszok kiszabadítására.

Szemtanúk elmondása szerint a muzulmán fegyveresek élő pajzsként akarják használni a foglyul ejtett férfiakat, nőket és gyermekeket a kormánycsapatok támadásának kivédésére. A MILF tagadta a kormánykatonák értesüléseit, és közölte: a falusiak valószínűleg két tűz közé szorultak, amikor a gerillák és a katonák összecsaptak egymással.

(MTI)

Korábban:

(2000.05.01.)