Oroszország és az Egyesült Államok tovább erősíti együttműködését

Oroszország és az Egyesült Államok erősítik együttműködésüket a rövid és közepes hatótávolságú rakéták elleni védelmi rendszerek terén. A nagói megbeszélésen nem esett szó azonban az Egyesült Államok országos rakétavédelmi tervéről, amelyet Moszkva kifogásol.

A védelmi rendszerekben való együttműködést Putyin elnök vetette fel még június elején, azt remélve, hogy az Egyesült Államok eláll az "országos rakétavédelmi tervétől" (NMD,) amely Moszkva szerint megsérti a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló 1972-es ABM-szerződést. A Fehér Ház mindeddig úgy vélekedett, hogy az orosz államfő javaslata "nem jelent alternatívát" az NMD-tervvel szemben, a nagói közlemény viszont nem tesz említést a vitatott amerikai programról.

A két nagyhatalom első embere felszólította a G8-csoport többi államát, hogy velük együtt munkálkodjanak a "stratégiai erők stabilitásáért". Hangsúlyozták továbbá, hogy mindkét országnak érdeke a rakéták és rakétatechnológiák terjedésének megakadályozására való közös fellépés.

Moszkva és Washington egy éven belül létrehoz egy olyan orosz-amerikai közös központot, ahol kicserélik a radarrepülőgépek által gyűjtött adatokat, valamint a rakétakilövések dátumait. A felek reményüket fejezték ki, hogy sikerül olyan megállapodást kötniük, amelynek értelmében előre nyilvánosságra hozzák a rakéták kilövésének és az űrrepülőgépek felbocsátásának időpontjait.

Az Egyesült Államok és Oroszország vezetője megerősítette elkötelezettségét a nukleáris arzenálok csökkentéséről kötött START szerződések iránt, és ígéretet tettek, hogy mindent megtesznek a valamennyi nukleáris kísérlet betiltását célzó CTBT-egyezmény mielőbbi életbe lépéséért, amelyet az amerikai szenátus egyelőre elutasított.

(MTI)

Korábban:

(2000. július 18.)