Nincs bizonyíték a lengyel elnök titkosszolgálati múltjára<br/>

Vágólapra másolva!
Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy Aleksander Kwasniewski lengyel államfő a kommunizmus idején valaha is a titkosszolgálatnak dolgozott volna. Az elnökről korábban azt állították, hogy Alek fedőnéven bsúgó volt. A bíróság csütörtökön hirdet ítéletet az ügyben.
Vágólapra másolva!

Boguslaw Nizienski, aki a titkosszolgálati együttműködésre vonatkozó dokumentumokat gyűjti, a varsói bíróság előtt azt javasolta, hogy az elnök elleni vizsgálatot zárják le. A tárgyaláson a titkosrendőrség több volt tagja nyilatkozott arról, hogy Kwasniewskinek nem lehetett köze a titkosszolgálathoz. Egy volt rendőrkapitány azt vallotta, hogy ő dolgozott együtt egy bizonyos Alek ügynökkel, de ez nem volt azonos Kwasniewskivel. Ugyanezt erősítette meg a kapitány egyik volt felettese is.

Kwasniewski szerdai második meghallgatásán zárszavában ismételten határozottan visszautasította, hogy dolgozott volna a titkosszolgálat számára. Az államfő mindenesetre elég idegesnek látszott és nem nyilatkozott az újságíróknak sem.

A nemrégiben hozott lengyel átvilágítási törvény értelmében nem tölthetnek be felelős posztot azok a politikusok, akikről kiderül, hogy együttműködtek a kommunista titkosszolgálattal. Amennyiben a bíróság elmarasztalná Kawasniewskit, vissza kellene lépnie az elnökválasztástól, amelynek egyértelműen esélyese.

(MTI)

Ajánló:

Az elnök életrajza. (angolul)

Korábban:

(2000.08.09.)