Hazautazhat a szlovák elnök<br/>

Vágólapra másolva!
Rudolf Schuster szlovák államfő, több hetes innsbrucki klinikai, illetve szanatóriumi tartózkodás után kedden hazautazhat. Az immár meggyógyult 66 éves államfőt egy szlovák különrepülőgép viszi haza, amely kedden délelőtt indul érte Pozsonyból Innsbruckba.
Vágólapra másolva!

Rudolf Schuster

Dr. Bodner, az államfő kezelőorvosa elmondta: Schuster kissé még kissé legyengülten, de lényegében gyógyultan, s láthatólag igen jó kedélyállapotban távozik Innsbruckból, amennyiben azonban netán mégis további kezelésre szorulna, Pozsonyban is számíthat a tiroli orvosokra. Ezen kívül előre láthatólag októberben még egy hasműtéten kell átesnie Innsbruckban.

Schustert, aki egy éve Szlovákia elnöke, az utóbbi két hétben az Innsbruck feletti Iglsben, rehabilitációs kezelése közben felkereste Göncz Árpád volt magyar államfő is.

A szlovák köztársasági elnök június 14-én magas lázzal került kórházba Pozsonyban, ahol bélperforáció miatt sürgősségi műtétet hajtottak végre rajta. Különféle komplikációk után azonban egy tüdőgyulladás életveszélybe sodorta, s ezért június 28-án Tirol fővárosába szállították.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 10.)