Pinochet titkosrendőrségének feje a CIA-nek dolgozott <br/>

Vágólapra másolva!
Manuel Contreras, aki a chilei titkosrendőrség (DINA) főnöke volt Augusto Pinochet uralma idején, és aki utasítást adott Orlando Letelier ellenzéki vezető meggyilkolására 1976-ban Washingtonban, a CIA-nek dolgozott - derül ki abból a jelentésből, amely kedden került az amerikai kongresszus elé.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hírszerzés dokumentumai alapján a kongresszus kérésére készült jelentés szerint, amelynek egy példányát megszerezte az AFP hírügynökség, a CIA kapcsolatban állt Contrerasszal 1974-ben, egy évvel a Salvador Allende elnököt megdöntő és Pinochetet hatalomra juttató puccs után.

A dokumentumok most először mutatják a CIA kapcsolatait a chilei elnyomást végrehajtó szervekkel. Ez a kongresszus számára készült jelentés az első lépés a CIA eltitkolt chilei múltjának feltárása felé.

A CIA elismeri, hogy kapcsolatai voltak Contrerasszal 1977-ig, tehát még egy évvel azután is, hogy az utóbbi Pedro Espinoza dandártábornokkal együtt megszervezte Letelier meggyilkolását. Letelier, Allende külügyminisztere irányította washingtoni száműzetéséből az ellenállást a chilei katonai juntával szemben, és az amerikai fővárosban végzett vele egy autója alá szerelt pokolgép 1976. szeptember 21-én.

Contrerast és Espinozát 1993-ban állították bíróság elé a Letelier-gyilkossággal kapcsolatban, és hét, illetve hat évre ítélték őket.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. szeptember 11.)