Szerbiában parlamenti választásokat tartanak szombaton<br/>

Vágólapra másolva!
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak szombaton Szerbiában. Az előrejelzések szerint a Vojiszlav Kostunica új jugoszláv elnököt támogató szerbiai párttömörülés valószínűleg a köztársasági kormányzatból is kiszorítja Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök szövetségeseit.
Vágólapra másolva!

Szombaton több mint 6,5 millió polgár járulhat az urnák elé. A választáson 8 párt, illetve pártkoalíció indul: az új jugoszláv elnök nevével fémjelzett DOS, a Milosevics vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Vojiszlav Seselj vezette Szerb Radikális Párt (SRS), az SPO, a Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL), a Zeljko Raznatovics "Arkan" néhai szerb szabadcsapatvezér alapította Szerb Egységpárt (SSJ) és az SPS-ből kivált politikusok által létrehozott két új párt, a Demokratikus Szocialista Párt (DSP) és a Szerb Szociáldemokrata Párt (SSDP).

Az előrehozott szerb választásokról a DOS nyomására egyeztek meg a politikai erők: a szeptemberi elnökválasztás ugyanis nem érintette a szerb kormányzatot, amelyben Milosevics hívei voltak többségben. A mostani választások tétje, hogy a DOS a szövetségi után a köztársasági vezetésből is kiszorítsa Milosevics szövetségeseit.

A 250 fős szerb törvényhozásba azok a pártok jutnak be, amelyek a listás választáson átlépik az 5 százalékos parlamentbe jutási "küszöböt". Az előzetes felmérések szerint a DOS a szavazatok mintegy 70 százalékára, az SPS 10-15 százalékára számíthat. A parlamentbe várhatóan bejutnak még a szerb radikálisok, Draskovics pártjának bejutása viszont kérdéses.

A szerb hatóságok az ENSZ-igazgatású szerbiai Koszovó tartományban is meg kívánják rendezni a voksolást. Koszovóban a választások alatt az esetleges visszaélések meggátolására, újdonságként, a választók ujját csak ultraibolya fényben látható festékkel jelölik meg, ráadásul átlátszó urnákba dobják majd be szavazócéduláikat.

A voksolásra három hónappal a szeptember 24-i jugoszláviai választások után kerül sor, amelyek eredményeként Milosevics távozott a jugoszláv elnöki tisztségből, és az addigi belgrádi kormánypártok kikerültek a szövetségi kormányból; az új jugoszláv elnök Kostunica lett, és az őt támogató Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) tömörülés alkotja az új szövetségi kormány gerincét. Ha a DOS ezúttal is sikeresen szerepel, Milosevicsék teljesen kiszorulhatnak a hatalomból.

(MTI)

Korábban:

( 2000. december 22.)