Az amerikai külügyminiszter Saronnal és Arafattal tárgyal<br/>

Vágólapra másolva!
Colin Powell amerikai külügyminiszter közel-keleti útja során vasárnap Ariel Saron izraeli kormányfővel és Jasszer Arafat palesztin vezetővel találkozott. Miközben Arafattal tárgyalt, palesztinok ezrei tüntettek a külügyminiszter jelenléte és az Irak elleni szankciók ellen. Powell látogatásának célja a közel-keleti békefolyamat felgyorsítása és az arabok megnyerése az Irak elleni akciókhoz.
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggel megbeszéléseket folytatott Jeruzsálemben Ariel Saron megválasztott izraeli kormányfő és Colin Powell, az Amerikai
Egyesült Államok külügyminisztere. Powell felszólította az izraelieket és a palesztinokat, hogy hagyjanak fel az erőszakos cselekményekkel. Bejelentette, hogy George W. Bush amerikai elnök "fontos szerepet" szándékozik játszani a közel-keleti békefolyamatban.

Saron közölte az amerikai diplomácia vezetőjével: kormányfőként csak akkor hajlandó a békefolyamat továbbvitelén munkálkodni, ha a palesztin fél lemond az erőszak alkalmazásáról. Saron kijelentette: kész elküldeni megbízottját Jasszer Arafat palesztin elnökhöz, hogy tájékoztassa az új izraeli kormány elvárásairól. Ragaszkodik azonban ahhoz, hogy "a terrorizmus és az erőszak nyomása alatt" nem tárgyal a palesztinokkal. Egy esetleges palesztin-izraeli csúcstalálkozóról Saron úgy nyilatkozott, hogy létrejöhet, "ha Jasszer Arafat meghoz bizonyos intézkedéseket. Pontosan tudja, hogy milyen intézkedésekről van szó" - tette hozzá Saron.

Vasárnap délelőtt a ciszjordániai Rámalláhban találkozik Colin Powell Jasszer Arafat palesztin vezetővel. A tárgyalások alatt palesztinok ezrei tüntetnek Gázában az amerikai külügyminiszter látogatása ellen.

Az amerikai külügyminiszter Jordániát, Kuvaitot és Szaúd-Arábiát is érintő közel-keleti útjának elsődleges célja az arab támogatás fenntartása az Irak elleni büntetőintézkedésekhez.

(MTI)

Korábban:

( 2001. február 22.)