A macedón csapatok kerülik az összeütközést az albán lázadókkal<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A macedón fegyveres erők továbbra is tartózkodni akarnak az albán nemzetiségű lázadókkal való összeütközéstől - mondta Borisz Trajkovkszi macedón elnök csütörtökön. Az elnök a bejelentést az után tette, hogy délben lejárt az ország északi részén tevékenykedő albán fegyvereseknek adott ultimátum.

Trajkovszki szólt arról is, hogy az eddigi tűzszünet eredményes volt, mert a polgári lakosság elhagyhatta a harci övezetben lévő falvakat, és még továbbiak készülnek távozásra.

Az államfő figyelmeztette az albán fegyvereseket, nehogy bizonytalanságnak vagy habozásnak vegyék a macedón vezetésnek azt a döntését, hogy az ultimátum lejártával, nem indítanak azonnal offenzívát ellenük.

(MTI)