Az oklahomai robbantó készen áll hétfői kivégzésére <br/>

Vágólapra másolva!
A fellebbviteli bíróság is elutasította az oklahomai robbantó, Timothy McVeigh kérelmét, vagyis nem járult hozzá a férfi kivégzésének további halasztásához. Az elítélt jogi képviselői ezután bejelentették, hogy nem élnek az Amerikai Legfelsőbb Bírósághoz való fellebbezési jogukkal. McVeight három nap múlva, hétfőn, méreginjekcióval végzik ki.
Vágólapra másolva!


Timothy McVeigh

A kivégzés időpontját eredetileg május 16-ra tűzték ki. Néhány nappal ezt megelőzően kiderült: az amerikai szövetségi nyomozó iroda, az FBI a büntetőeljárás során nem terjesztett a védelem elé minden fellelhető bizonyítékot. Összesen mintegy 4 ezer oldalnyi tanúmeghallgatási jegyzőkönyv került elő váratlanul. John Ashcroft igazságügy-miniszter - annak érdekében, hogy a védelemnek időt adjon az anyag áttanulmányozására - a kivégzés időpontját június 11-re halasztotta. A szóban forgó iratok a hivatalos értékelések szerint nem ébresztenek kételyt McVeigh bűnösségét illetően. A védelem annak alátámasztására igyekezett összpontosítani, hogy fölmerülhet a gyanú, nem McVeigh volt a legfőbb értelmi szerző, hanem valaki más. A védők szerint az FBI igyekezett elrejteni az erre vonatkozó értesüléseket. Azt kérték, hogy tovább tanulmányozhassák a késve előkerült bizonyítékokat.

A védelem által benyújtott újabb kivégzéshalasztási kérelmet azonban az eljáró bíró szerdán elutasította. A védelem csütörtökön fellebbezett, de a fellebbezést néhány óra múlva az eljáró bírói tanács elvetette. Rob Nigh, McVeigh egyik ügyvédje később közölte: az elítélt nem kíván további jogi utat igénybe venni, nem akarja, hogy védői az amerikai legfelsőbb bírósághoz forduljanak. „Kész a halálra a kitűzött helyen és időpontban"- mondta ügyvédje a CNN-nek.

A kivégzését néhányan a helyszínen, sok áldozat hozzátartozója pedig zárt láncú tévén nézheti meg. Az amerikai hagyományoktól nem idegen az a gyakorlat, hogy gyilkosok kivégzésénél jelen lehetnek az áldozatok hozzátartozói. A konkrét ügyben az amerikai igazságügy-miniszter hozzájárult ahhoz, hogy - tekintettel az igénylők nagy számára, mintegy 250 személyre - zártláncú tévén megnézhessék az indianai Terre Haute-ban méreginjekcióval végrehajtandó kivégzést.