A legtöbb áldozatot azonosítani sem lehet

Vágólapra másolva!
Eddig 82 holttestet találtak a World Trade Center romjai alatt. Ebből mindössze 16-ot sikerült azonosítani. A többi esetben csak testrészek maradtak az áldozatokból. Eközben 6 ezer hullazsákot rendelt Rudolph Giuliani, New York polgármestere, bár korábban 15 ezerre tette az áldozatok számát.
Vágólapra másolva!

A becslések szerint néhány ezer ember lehetett akkor a tornyokban, amikor becsapódott az első repülőgép. A romok alól kiszabadított túlélők száma 14.

Rudolph Giuliani, New York polgármestere bejelentette, hogy még 6 ezer hullazsákot rendelt a város. Korábban azt mondta, hogy a halottak száma legalább 15 000.

Biztosan halottnak tekintették már a terroristatámadások első óráitól a négy eltérített gépen utazókat, akik összesen 266-an voltak.

A Pentagonban eddig nem bukkantak túlélőre, de most újrból felmerült, hogy esetleg lehetnek még túlélők az épületben. A legutolsó bejelentést Donald Rumsfeld tette, aki közölte, hogy "csak" 100-150 halott lehet az épületben, szemben a korábbi hírekkel.

A folyó mentési munkálatokban több mint kétszáz tűzoltó tűnt el szerda reggelig. Alig huszonnégy órával a keddi tragédia után a hatóságok 202 tűzoltót tartanak nyilván eltűntként. Rudolf Giuliani New York-i polgármester szerint hivatalának összesen 259 elsősegélynyújtó és rendőr tartózkodási helyéről nincs érdemleges információja.