Lemondták a NATO védelmi miniszterek nápolyi tanácskozást

Vágólapra másolva!
Nem tartják meg szeptember 26-27-ére tervbe vett kötetlen nápolyi találkozójukat a NATO védelmi miniszterei. Az ANSA római jelentése szerint az olasz városból Brüsszelbe helyezik át a tanácskozást.
Vágólapra másolva!

Az olasz hírügynökség Silvio Berlusconi kormányfőre hivatkozott, aki George Robertson NATO-főtitkárral lezajlott megbeszélése után tette közzé a váratlan döntést. Egy név nélkül nyilatkozó illetékes szerint Robertson úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi helyzetben nem lenne ésszerű több napos gyűlést tartani távol a NATO-központtól, ahol a válságmenedzselés folyik. A tanácskozás lemondásának nincs köze a terroristák fenyegetéseihez - mondta. Az illető szerint Robertson azt javasolta, hogy Brüsszelben legyen a tanácskozás az eredetileg kitűzött időpontban, de erről még a NATO állandó tanácsának is nyilatkoznia kell. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter már közölte csütörtökön, hogy nem tud elmenni Nápolyba - emlékeztetett az AFP. A miniszterek arra készültek, hogy a szeptember 11-i terrortámadás következményeiről és a macedóniai albán fegyverbeszolgáltatásról tanácskozzanak.