Atomfegyver gyártására készülnek a tálibok

Vágólapra másolva!
Nukleáris fegyver gyártásához szükséges alapanyagokat vásárolhattak a tálibok - a pakisztáni titkosszolgálat szerint. A helyi hatóságok ugyanis két atomtudós kihallgatása során kiderítették: a két, korábban a pakisztáni atomkutató intézetben dolgozó férfi atomfegyver gyártáshoz nélkülözhetetlen anyagokat adhatott el a táliboknak.
Vágólapra másolva!

A két tudós, Szaud Abdul Madzsid és Szultan Bashiruddin Mahmud ismert tudósoknak számítanak Közép-Ázsiában, és mindketten mélyen vallásos iszlámhívők is - írta a CNN.

Mahmud volt az, aki beindította a pakisztáni atomprogramot, és évekig a pakisztáni atomkutató központban dolgozott Madzsiddel együtt. Kedden mindkettőjüket kihallgatta a pakisztáni titkosszolgálat - közölte a pakisztáni védelmi minisztérium egy neve elhallgatását kérő munkatársa.

A hatóságok szerint ugyanis üzleti kapcsolatban álltak a tálibokkal, és tudományos kísérletekhez és atomfegyver gyártásához is használható anyagokat adtak el nekik. Az egyelőre nem tisztázott, pontosan milyen anyagokkal kereskedett a két tudós.

Vallásosságukra jellemző, hogy mindketten ott hagyták a pakisztáni atomkutató intézetet és Afganisztánba költöztek 1996-ban, amikor a tálibok átvették az irányítást az ország felett a hatalmat. A pakisztániak egyelőre nem tudják, mikor tértek vissza hazájukba. Tálib kapcsolataik ellenére egyelőre nem gyanúsítják semmilyen bűncselekménnyel a két férfit, csak kihallgatják őket. Abban biztosak a hatóságok, hogy az al-Kaidával nincs semmilyen kapcsolatuk a tudósoknak.