Véget ért a lechi mini-konvent

Vágólapra másolva!
Kötetlen légkörű és témájú fórumot tartottak az Arlberg-hegyen lévő Lechben a hétvégén. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár meghívására többek között Romano Prodi, az Európai Bizottságának elnöke és Josep Piqué, az unió soros elnökségét ellátó Spanyolország külügyminisztere vitatta meg az EU legfontosabb kérdéseit, a keleti bővítést és a belső reformokat.
Vágólapra másolva!

Schüssel és Prodi a sajtó képviselői előtt mindössze annyit mondott, hogy a találkozó igen kedvező légkörben zajlott le. Schüssel arról is beszélt, hogy Lechben afféle "mini-konvent" gyűlt össze: az Európai Bizottság, az Európai Parlament és régiók képviselői vitatták meg a legfontosabb európai kérdéseket.

A résztvevők elmondták, hogy az unió bővítésének kitűzött menetrendje mind a brüsszeli bizottságtól, mind a tagjelölt államoktól nagyon sok munkát és energiát követel még, és mindenkinek nagy erőfeszítéseket kell tenni. A spanyol elnökség mindent elkövet a kitűzött menetrend betartása érdekében, de garanciát erre nem tud vállalni - hangzott el.

Schüssel és Prodi - akárcsak a tavalyi találkozón - idén is azt emelte ki, hogy a kis országok a bővítés után is megtartják teljes beleszólási jogukat, és semmiképpen nem jöhetnek létre különbségek "fontos" és "nem fontos" tagállamok között. Schüssel újságírók előtt külön is kiemelte azt, ami Ausztriának különösen szívügye, a kis és nagy tagállamok közötti egyensúly fontosságát.

A résztvevők arról is szót ejtettek, hogy a központi struktúrák tehermentesítését szolgálhatná, ha több feladatkört delegálnának a régiókhoz.

A pénteken este kezdődött ausztriai találkozó vasárnap délben ért véget.