<P class="MsoNormal">Háromezer külföldit hallgatnak ki Amerikában

Vágólapra másolva!
Az amerikai hatóságok további 3000 külföldi állampolgár kihallgatását tervezik. A kihallgatássorozat a tavaly szeptemberi terrortámadás után indult, akkor ötezer külföldi kikérdezését tervezték.
Vágólapra másolva!

Az amerikai igazságügyi minisztérium programja, amelynek az alapján több, a muzulmán világból származó, de Amerikában élő embert hallgattak ki a szeptember 11-i merényletek utáni nyomozás folyamán, sok előrelépést hozott, és feltehetően szétrombolta az Amerikán belüli terrorizmus lehetőségét is - áll abban az elemzésben, melyet a szövetségi hivatalok tettek közzé a vizsgálatok eredményeiről.

Szerdán John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter kijelentette: arra utasította a szövetségi nyomozókat, hogy készítsék elő további 3000 ember meghallgatását, akik esetleg rendelkezhetnek információkkal a terrorizmussal kapcsolatban.

A meghallgatások miatt több amerikai arab ügyvédje is tiltakozott, mivel szerintük a meghallgatások erősen rasszista színezetűek. Az Arab Amerikai Intézet elnöke szerint inkább elutasítást, mint együttműködést váltanak ki a kihallgatások az amerikai arabokból.

Egy igazságügyi minisztériumi forrás szerint a legutóbb meghallgatott csoport 18 és 46 év közötti férfiakból állt, akik 2001. október eleje és 2002. február vége között léptek be az Egyesült Államokba, és olyan országok állampolgárai, ahol elterjedt az al-Kaida terrorszervezet.

A meghallgatottakat azonban nem gyanúsítják semmilyen bűncselekménnyel, csupán együttműködésüket kívánják megszerezni - közölte az igazságügy-miniszter.

A bejelentés egybeesik azzal, hogy az Egyesült Államokban véget ér a tavaly novemberben indított, ötezer külföldi állampolgár megkérdezését célzó kihallgatássorozat. Az amerikai hatóságok valójában e személyeknek csak alig felével tudtak kapcsolatba lépni. Tavaly november óta 2260 embert kérdeztek ki a nyomozók az első önkéntes kihallgatási körben. A kihallgatásokat a tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadások nyomán rendelték el, amelyek elkövetésével az Oszama bin Laden vezette al-Kaidát gyanúsítják.

Nem hiányzik a könyvtárából?

A terror percei

Fórum:

Valóra válhat a terroristák nukleáris fenyegetőzése