Karzai kinevezte átmeneti kormányát

Vágólapra másolva!
Az afganisztáni rendezés újabb szakaszában Hamid Karzai afgán elnök szerdán este kinevezte átmeneti kormányát, amelyben - az eddigi ideiglenes kormány etnikai összetételével kapcsolatos aggályokra megoldást találva - csökkentette a tádzsik nemzetiségű vezetők befolyását a kulcsfontosságú tisztségeken.
Vágólapra másolva!

Karzai szerda este a Kabulban ülésező hagyományos afgán törzsi gyűlés, a loja dzsirga előtt jelentette be 14 miniszterének kinevezését; rajtuk kívül három elnökhelyettest és a legfelsőbb bíróság vezetőjét is kinevezte. A loja dzsirga 1650 küldötte közfelkiáltással hagyta jóvá a kinevezéseket. A kinevezések az AP szerint arról tanúskodnak, Karzai számot vetett azzal, hogy a loja dzsirga számos küldötte kifogásolta: a legnagyobb számban pastuk lakta ország kormányának három vezető tisztségét tádzsik nemzetiségűek töltik be. A pastukat mélyen aggasztotta, hogy egy tádzsikok által uralt kormány mellett ők háttérbe szorulnának, illetve esetleg egy kalap alá veszik őket a hatalomból tavaly kibuktatott - többségében szintén pastu nemzetiségű - fanatikus muzulmán tálibokkal. Az új kormányban így megőrizhette tisztségét a tádzsik nemzetiségű Mohammed Fahim Hán védelmi miniszter és a szintén tádzsik Abdullah Abdullah külügyminiszter.

Janusz Kanuni tádzsik nemzetiségű eddigi belügyminisztert viszont a kelet-afganisztáni Paktia tartomány pastu kormányzója, Tádzs Mohammed Vardak váltja a tárca élén. A Pandzsír-völgyből származó Fahim, Abdullah és Kanuni közeli munkatársa volt a szovjet megszállás legendás hírűvé vált, tavaly szeptemberben meggyilkolt Ahmed Sah Maszúd parancsnoknak, illetve valamennyien tagjai voltak a tálibellenes afgán Északi Szövetség csoportosulásnak. Az új kormányban nem kaptak viszont tisztséget az Afganisztán egyes térségeiben nagy befolyással rendelkező, magánhadseregeket fenntartó hadurak, így Rasid Dosztum üzbég tábornok sem. Az afgán átmeneti kormány megalakulása az afganisztáni rendezésről az ENSZ égisze alatt a télen Bonnban tető alá hozott megállapodás "felezőpontján" található. A loja dzsirga által a múlt héten afgán elnökké választott Karzai vezetésével tavaly december óta ideiglenes kormány működött a közép-ázsiai országban.

Ezt követően lép most hivatalba másfél éves megbízatással az átmeneti kormány, a harmadik szakaszban pedig majd alkotmányozó nemzetgyűlés alakul és szabad választásokat írnak ki.

Korábban:

Szerdára ígérik az új afgán kormányt