Tenet: Újra készülődik az al-Kaida

George Tenet, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint az al-Kaida terrorszervezet újrarendezte sorait, és már ugyanolyan veszélyes, mint amilyen a múlt év szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokat megelőző hónapokban volt.

A CIA igazgatója egy kongresszusi meghallgatáson hangsúlyozta, hogy a legutóbbi tengerentúli terrortámadások alapján fel kell tételezni: az al-Kaida arra készül, hogy ismét amerikai célpontokra csap le, s nem csak külföldön, de az Egyesült Államokban is.

A szenátus és a képviselőház hírszerzési bizottságainak tagjai a közös meghallgatáson arról faggatták Tenetet, valamit Robert Muellert, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját, hogy a két kormányszerv megtett-e minden elvárható óvintézkedést tavaly szeptember 11. előtt a terrorista veszély elhárítására.

George Tenet az esetleges mulasztásokat firtató kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy a CIA vagy az FBI sem lehet mindig hibátlan a terrorizmus elleni küzdelemben. Tenet felpanaszolta, hogy a hidegháború végét követő évek során 18 százalékkal csökkent a CIA költségvetése, 16 százalékkal pedig a személyi állománya.

A két ház hírszerzési bizottsága öt hete kezdett nyilvános meghallgatást a szeptember 11-t megelőző esetleges mulasztásokról. Noha konkrét bizonyítékok a két testület tagjai szerint sem voltak a készülő terrortámadásról, de a bírálatok szerint számos jelzés utalt a veszélyre, amelyek ha külön-külön nem is, de együtt vizsgálva lehetővé tehették volna a megfelelő következtetések levonását.

Tenet közölte, hogy a Központi Hírszerző Ügynökségnek a szeptember 11-t megelőző hónapokban számos értesülése volt arról, hogy az al-Kaida valamire készül, de nem tudták, hogy a terroristák hol fognak lesújtani. Szavai szerint meg voltak győződve arról, hogy Oszama bin Laden sok amerikai életét kioltó terrortámadásra készül, az Egyesült Államokban vagy külföldön, de az értesülésekből őrjítően hiányoztak a használható konkrétumok.

A CIA igazgatója elismerte ugyanakkor, hogy a szeptember 11-i terrortámadások 19 elkövetőjéből kettőt már 2000 elején a gyanús személyek listájára vehettek volna az al-Kaidához fűződő kapcsolataik miatt, ami megakadályozta volna beutazásukat az Egyesült Államokba. A két terrorista azonban csak 2001 augusztusában került a listára, amikor már az országban voltak.

A törvényhozók megkérdezték, a CIA miért nem figyelmeztetett kellőképpen arra a veszélyre, hogy a terroristák repülőgépeket akarnak fegyverként bevetni. Tenet szerint a CIA hét év alatt 12 jelentést kapott ilyen terrorista tervekről, és valamennyit továbbította, még akkor is, ha azok a legkétségesebb forrásokból is származtak. Ugyanakkor legalább kétszáz jelentés szólt arról, hogy terroristák robbantásos terrorcselekményre készülnek, amelyet gépkocsival akarnak végrehajtani.

Tenet elutasította azokat a bírálatokat, hogy a CIA és az FBI nem osztja meg egymással értesüléseit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK