Fegyvergyártásra alkalmas urániumot találtak Iránban

Dúsított urániumot találtak környezeti mintaanyagokban az ENSZ Iránban dolgozó fegyverszakértői, s ez azt bizonyíthatja, hogy Teherán urániumot dúsított anélkül, hogy értesítette volna az ENSZ atomenergia-ügyi szervezetét.

Nevük elhallgatását kérő diplomaták pénteken Bécsben közölték, hogy az ENSZ szakértőinek első vizsgálatai a mintaanyagokban olyan minőségű uránt mutattak ki, amely nukleáris fegyverek gyártására is alkalmas, s ekképp az ügy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) figyelmére méltó.

Halil Muszavi, az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője közölte, hogy Irán nem kapott tájékoztatást az ügyben. - Ha az ügynökség (NAÜ) állást foglal a kérdésben, mi is bejelentjük álláspontunkat - mondta Muszavi, hozzátéve azt, hogy nehezen fűzhetnének véleményt olyan megállapításokhoz, amelyeket névtelen és nem ismert beosztású diplomaták tesznek.

A NAÜ egyelőre nem foglalt állást az ügyben. Melissa Fleming szóvivő elmondta: a jelzett kutatási eredményt kiértékelik, és további mintákat vesznek a helyszínen. Csak ezek után hozhat döntést a szervezet. A nyilatkozó diplomaták elismerték, hogy az uránium jelenlétének kimutatása természetesen nem elegendő bizonyíték az iráni dúsítás igazolására, hiszen azt szennyezés is okozhatta. Ugyanakkor a uránszennyezés megléte is kérdéseket vet fel, amelyeket Teheránnak szintén meg kell válaszolnia a NAÜ-nak.

Irán következetesen tagadja az amerikaiak vádját, miszerint atomprogramja atomfegyverek gyártását is lehetővé teszi. Ha azonban Teherán valóban a NAÜ-nak tett bejelentés nélkül végzett urándúsítást, akkor alátámasztódhat a régóta hangoztatott vád.

A nemzetközi atomsorompó-egyezmény - amelyet Irán is aláírt - engedélyezi az urándúsítást civil célú atomerőművekben való felhasználásra, de csak ENSZ-szakértők bevonásával. Az iráni Natanz atomerőműben dúsító centrifugákban végzik ezt a műveletet, melynek során az uránt tisztítás révén nukleáris tüzelőanyaggá alakítják.

KAPCSOLÓDÓ CIKK