Afganisztán: összecsapások délen

Vágólapra másolva!
Amerikai harci gépek bombázták csütörtökön a dél-afganisztáni hegyekben harcoló tálib csoportok búvóhelyeit.
Vágólapra másolva!

A bombázásra azt követően került sor, hogy az afgán haderő katonái amerikai segítséggel tűzpárbajt vívtak a tálibokkal a Zábul tartomány Daj Csupan körzetében fekvő hegyekben. A tálibok gépfegyverekkel, aknavetőkkel és rakétagránátokkal fogadták az afgán katonákat, akik a patthelyzet kialakulásával a légierő segítségét kérték.

Egy afgán katonai parancsok úgy nyilatkozott, hogy a csütörtöki harcban öt tálib elesett és négy afgán katona megsebesült. Zábul tartomány kormányzója csaknem 40 tálib és három afgán katona haláláról számolt be. A negyedik napja tartó akcióban az afgán erők szerint eddig 70 tálib esett el, az amerikaiak azonban csak 14 halottról tudnak. A hadművelet során a szövetségesek mintegy ezer tálib után kutatnak a hegyvidéki területen.

Míg a számadatok eltérnek, addig szinte biztosra vehető, hogy a tálib kormányzat 2001-ben történt megdöntése óta e térségben most a legnagyobb a tálib katonai erők koncentrációja.