Legkevesebb 20 iraki rendőr és civil vesztette életét azokban az öngyilkos merényletekben, amelyeket szombat reggel követtek el rendőrösök ellen. Az első autóba rejtett bomba - helyi idő szerint - nem sokkal 8 óra előtt rázta meg Hán Bani Szaad kisváros levegőjét, majd néhány perccel később Bakuban is robbantottak.

A CNN beszámolója szerint, nyolc óra előtt néhány perccel egy autó haladt nagy sebességgel az iraki fővárostól mindössze húsz kilométerre fekvő Hán Bani Szaad kisvárosban lévő rendőrösnek, majd felrobbant. A szövetséges katonai források szerint, az öngyilkos merénylőn kívül legkevesebb kilenc ember meghalt a merényletben, további tíz civil pedig megsérült. A robbantás erejét jelzi, hogy a rendőrös épülete gyakorlatilag teljesen összeomlott. Három órával később egy másik robbantásról számoltak be a lerombolt rendőrös közeléből, ebben két gyermek sérült meg súlyosan.

Nyolc óra környékén az iraki fővárostól 80 kilométerre található Bakuba város rendőrparancsnokságánál is robbantottak. A módszer itt is hasonló volt: az öngyilkos merénylő a rendőröshöz hajtott – annak ellenére, hogy több lövést is leadtak az autóra - majd működésbe hozta a robbanószerkezetet. A nagy erejű detonáció itt tíz áldozatot – köztük 6 rendőr és 4 civil – követelt, és legkevesebb 20 ember – többségében rendőr - megsérült.

Szintén szombaton rakétatámadás miatt kellett leszállnia egy szállítógépnek a bagdadi repülőtéren - a gép egyik hajtóművét érte találat. A DHL szállító társaság gépe épségben földet ért - írja a CNN.