Milliós tömeg az azeri exdiktátor temetésén

Vágólapra másolva!
Több mint egymillió ember kísérte utolsó útjára hétfőn Azerbajdzsán fővárosában a múlt héten elhunyt Heydar Aliyev volt elnököt, aki évtizedekig a Kaszpi-tenger menti ország politikájának meghatározó alakja volt. Utódja az ősszel államfővé választott fia.
Vágólapra másolva!

Bakuban már reggel óta tízezrek özönlöttek a Köztársaság Palotához, hogy végső búcsút vegyenek a koncertteremben felravatalozott Aliyevtől. Az épületbe bejutó gyászolók közül sokan sírtak a vörös-kék-zöld azeri nemzeti lobogóval borított, zárt koporsó láttán. Az utcákon a rendfenntartó erők kénytelenek voltak több tízezres csoportokra osztani az épület felé áramló végeláthatatlan tömeget. A teremben a gyászolók első sorában ült Aliyev fia, a tavaly ősszel elnökké választott Ilham Aliyev.

A gyászszertartáson részt vett több szomszédos ország államfője. Vlagyimir Putyin orosz elnök - aki szívélyes viszonyt ápolt az azeri exelnökkel - hazafiként és Oroszország nagy barátjaként méltatta a politikust. A szertartáson megjelent Eduard Sevardnadze volt grúz elnök, egykori szovjet külügyminiszter, valamint Nino Burdzsanadze ideiglenes grúz államfő, és jelen volt a török, a kazah és az ukrán elnök is. Távol maradtak viszont Örményország vezetői. (A két ország korábban több éven át háborút vívott az Azerbajdzsánba ékelt, örmény többségű Karabah birtoklásáért, s a területi vitát még nem tudták rendezni.) Aliyevet a bakui temetőben helyezték végső nyugalomra.

A politikus 81 éves korában múlt pénteken hunyt el egy egyesült államokbeli kórházban, ahol nyár óta szív- és veseelégtelenséggel kezelték. Az exelnök három évtizeden át meghatározó alakja volt Azerbajdzsán politikájának. Pályafutását 1967-ben az azeri KGB (állambiztonsági szolgálat) vezetőjeként kezdte, két évvel később az azeri kommunista párt első embere lett, 1982-ben pedig a hatalom csúcsára emelkedett: a szovjet kommunista párt politikai bizottságának állandó tagjává választották. Onnan Mihail Gorbacsov pártfőtitkár mozdította el 1987-ben. Aliyev 1993-ban, egy államcsínyt követően azeri elnökké történő megválasztásával tért vissza a politika porondjára.

Bár országát vaskézzel kormányozta és nem számolta fel a burjánzó korrupciót, a lakosság nagy része mégis tisztelte - és ennek jeleként "nagyapa" becenévvel illette -, mert stabilitást és viszonylagos jólétet teremtett a közel nyolcmilliós kaukázusi országban. Oroszország térségbeli befolyásának ellensúlyozása érdekében Aliyev jó viszonyt épített ki az Egyesült Államokkal, amely érdekelt a Kaszpi-tengeri azeri olajkincs kiaknázásában.

Aliyev utolsó politikai ténykedése az volt, hogy miközben őt magát továbbra is a clevelandi klinikán kezelték, ősszel fiát megválasztatta államfőnek. A voksolás tisztaságát több bírálat érte, Oroszország és az Egyesült Államok azonban törvényesnek ismerte el a választást.