London cáfolja az iraki brit csapatáthelyezést

Vágólapra másolva!
Belpolitikai válsággá érett vasárnapra az az állítólagos brit terv, amelynek alapján egy brit harcegységet a viszonylag nyugalmas dél-iraki térségből amerikai kérésre Bagdad környéki forró pontokra telepítenének. Sajtójelentések szerint a brit vezérkari főnök sem hajlandó elfogadni a tervet, amelyben sokan a Bush-kampány támogatási szándékát látják.
Vágólapra másolva!

A brit védelmi minisztérium vasárnap cáfolta a csapatáthelyezésről kerengő híreket, a The Sunday Telegraph, a legnagyobb vasárnapi konzervatív brit lap azonban azt írta: Geoff Hoon védelmi miniszter már hétfőn bejelenti a londoni alsóházban, hogy mintegy 650 brit katonát telepítenek át Bászra környékéről "néhány hétre", és az egység amerikai parancsnokság alá kerülne. A lap szerint Tony Blair kormányfő gyakorlatilag George Bush amerikai elnök választási kampányát igyekszik támogatni a haderő-áttelepítéssel.

A lap szerint a brit erő amerikai kérésre, a Bagdadtól délre állomásozó 24. tengerészgyalogos expedíciós haderőt váltaná fel, amíg azt a lázadók központja, Fallúdzsa ellen vetik be. A cikk szerint azonban a brit vezérkari főnök, Sir Michael Walker sem támogatja az áttelepítési tervet, a kormány pedig még saját parlamenti hátországával, a munkáspárti frakcióval is szembekerült a kérdésben.

A védelmi minisztérium szóvivője cáfolta a hírt, mint elmondta, ha átcsoportosításra kerülne is sor, a brit csapatokat akkor sem vezényelnék Bászra vagy Bagdad térségébe.