Őrizetben a pakisztáni atomprogram egyik vezetője

Őrizetbe vették szombaton a pakisztáni atombomba atyjának közeli munkatársát, Iszlám ul-Hakkot, hogy kihallgassák a nukleáris technológia Iránnak való átadásával kapcsolatos nyomozás keretében.

Az ügyben folyó nyomozás során a pakisztáni hatóságok már kihallgatták az elmúlt hetekben Abdul Kádír Hánt, az ország atomfegyverének kifejlesztőjét, valamint több munkatársát. A vizsgálatokra azt követően került sor, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bizonyítási eljárást kezdett a pakisztáni és az iráni nukleáris programok közötti kapcsolatokról.

A pakisztáni kormányzat szerint elképzelhető, hogy egyes pakisztáni tudósok, "személyes ambíciótól vagy pénzsóvárságtól hajtva" nukleáris technológiát exportáltak, de tagadja, hogy a kormány belekeveredett volna ebbe.

Egy magas rangú, névtelenséget kérő kormánytisztviselő szerint Iszlám ul-Hakkot, Hán titkárát szombaton este Iszlámábádban vették őrizetbe, néhány órával azután, hogy Pervez Musarraf pakisztáni elnök bejelentette: Pakisztán ellen súlyos vádak merültek fel a terrorizmus és a nukleáris technológia terjesztése ügyében. Hakk, aki korábban a hadsereg tisztje volt, Hán kutatólaboratóriumának, az ország legnagyobb uránium-dúsító laboratóriumának igazgatója.

Musarraf egy szombati, viharos parlamenti ülésen leszögezte: "Nukleáris és rakéta-haderőnk Pakisztán védelmét szolgálja. Biztosítjuk a világot, hogy felelős nemzet vagyunk, és nem engedjük meg az atomfegyverek terjedését."

KAPCSOLÓDÓ CIKK