Roma-zavargások Szlovákiában

Több száz, más források szerint ezer roma gyűlt össze hétfőn este a szlovákiai Tőketerebes (Trebisov) központjában, ahonnan rendbontás miatt a rendőrség kiszorította a tömeget.

Mivel a szociális törvények megszigorítása nyomán februárban a rászorultak már a korábbinál lényegesen kevesebb állami segélyt vettek kézhez, a múlt héten élelmiszerüzleteket kezdtek fosztogatni a kelet-szlovákiai romák. A jelek szerint az esetek elharapóznak, ezért a rendőrség megerősített járőrszolgálattal figyeli a nagy roma lélekszámú településeket.

A tőketerebesi romák kora este kezdtek gyülekezni a város központjában, ahol üvegpalackokkal dobálóztak és kirakatokban, rendőrautókban tettek kárt. A rendőrség megerősített erőkkel a rendbontókat kiszorította a város peremére.

A belügyminiszter szóvivője, Boris Azaltovic a történtekről este azt nyilatkozta, hogy a rendőrség nem megengedett gyülekezés okán, törvényes módon cselekedett és több embert előállított, köztük a gyülekezés szervezőit is.

Rudolf Schuster államfő a történtekre reagálva szóvivőjén keresztül jelezte: kedden reggel felszólítja a kormányt, hogy sürgetően tegyen valamit a legszegényebb rétegek szociális gondjainak megoldása érdekében, mert radikalizálódik és veszélyesre fordulhat a helyzet az országban.