Dutroux-t volt felesége is vádolja

Szinte minden elemében megcáfolta Marc Dutroux szerdán tett vallomását a férfi volt felesége. Michelle Martin szerint igenis Dutroux volt a felelős hat belga kislány elrablásáért és fogva tartásáért. Az asszony azonban elismerte, hogy két lány miatta halt éhen. 

Dutroux délelőtt a bíró és az esküdtek előtt megpróbálta tisztára mosni magát, többek között azt állítva, hogy az igazi bűnös s egyben az emberrablások megrendelője egyik vádlott-társa, Michel Nihoul volt. Néhány órával később azonban volt felesége, Michelle Martin - aki csak nemrégiben vált el tőle - romokba döntötte a férfi védekezését: mint mondta, igenis volt férje rabolta el 1995 júniusában a két kislányt, Julie-t és Melissát (Dutroux ezt minden eddigi vallomásában tagadta), s két hónappal később azért rabolt el két újabb lányt, Ant és Eefjét, mert az előző kettőt túl fiatalnak találta. "Tíz nappal később azután Dutroux közölte, hogy ő és egyik társa, Bernard Weinstein kénytelenek voltak e két utóbbi lányt elintézni, mert négy lányt már nem tudott rejtegetni a házban" - mondta Michelle, miközben volt férje néhány órával korábban még azt hangoztatta, hogy semmi köze nem volt An és Eefje halálához. Michelle Martin vallomásában az is feltűnő volt, hogy egy szót sem szólt Michel Nihoulról. 

A volt feleség elmondta: amikor 21 éves korában megismerkedett Dutroux-val, azt hitte, a "herceg" jött el érte, hogy kimentse zsarnokoskodó anyja karmai közül. Hamar rádöbbent, hogy Dutroux ugyanilyen zsarnoki természetű, de nem tudott szabadulni hatása alól (sőt, feleségül is akkor ment hozzá, amikor a férfi épp börtönben ült). Közölte: ő maga mindenről tudott, Dutroux mindent elmondott neki, de csak azért, hogy tettestársává tegye. Ugyanakkor Michelle elismerte, hogy Julie és Melissa haláláért nem Dutroux, hanem saját maga a felelős: amikor férjét 1995 végén néhány hónapra őrizetbe vette a rendőrség, neki kellett volna etetnie a ház pincéjében titkos zárkában raboskodó lányokat, de ő erre képtelen volt, s a rendőrségnek sem mert szólni. A két nyolcéves kislány végül éhen halt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK