Lázadás tört ki egy elefántcsontparti börtönben

Vágólapra másolva!
Hat rab életét vesztette, másik 22 pedig megsebesült egy elefántcsontparti börtönlázadásban, amely kedden Abidjanban tört ki - közölték a nyugat-afrikai országban dolgozó ENSZ-alkalmazottak.
Vágólapra másolva!

Az elefántcsontparti büntetés-végrehajtási intézetek parancsnoka elmondta: a rabokat a zsúfolt börtönépületben a napok óta szünetelő vízszolgáltatás bőszítette fel. A biztonsági erők két börtönlakót akkor lőttek le, amikor azok csillapítani akarták a zendülőket.

A hivatalos adatok négy bizonyítható halálesetről számoltak be, és az illetékesek azt is közölték, hogy több rabnak sikerült megszöknie. Egyelőre nem tudni, hogy hol tartózkodnak.

Az országban tartózkodó ENSZ-alkalmazottak szerint egy emberjogi csoport vizsgálja, hogy mi történt valójában a fegyintézetben.