TV-vitán csapnak össze az ukrán jelöltek

Vágólapra másolva!
Televíziós vitát tartanak az ukrán elnökjelöltek egy héttel a botrányos elnökválasztás második fordulójának megismétlése előtt. A két jelölt először találkozik majd azóta, hogy Juscsenko ellenzéki vezető orvosai bejelentették: a Mi Ukrajnánk ellenzéki pártszövetség jelöltjét megmérgezték. Janukovics, a kormánypárt és Leonyid Kucsma elnök jelöltje tagadja, hogy köze lenne a mérgezéshez. Janukovics kampányfőnöke ismét választási csalással vádolta meg az ellenzéket
Vágólapra másolva!

Televíziós vitában találkozik az ukrán elnökválasztás újrarendezett második fordulója előtt Viktor Janukovics kormánypárti és Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt. Az ukrán választók igen heves vitára számíthatnak a két jelölt között. Az állami televízió helyi idő szerint este hét órakor (Magyarországon este nyolckor) sugározza majd a jelöltek vitáját.

Juscsenko és Janukovics azóta nem beszéltek egymással, hogy kiderült: az ellenzéki jelölt egészségének összeomlását, és arcának durva elváltozását mérgezés okozta. Janukovics tagadja, hogy köze lenne Juscsenko dioxin-mérgezéséhez.

A kampányban mindkét jelölt kemény hangot ütött meg, azért minden bizonnyal az állami televízión sugárzott kétórás vita sem lesz mentes a személyeskedésektől. A botrányba fulladt november 21-i második forduló előtt már volt egy TV vita a két jelölt közt, de akkor nem volt lehetőség arra, hogy a Juscsenko és Janukovics ütköztesse érveit: csak egymásnak ellentmondó kijelentések hangzottak el.

Ukrajnában december 26-án ismétlik meg az elnökválasztás második fordulóját. A választást azért kell megismételni, mert kiderült, hogy a kormánypárti jelölt a választáson több millió szavazatot szerzett csalás útján. Az ellenzékiek Kijev utcáin tiltakozva követelték ki, hogy az elnök, Leonyid Kucsma menessze a választási bizottságot, és új fordulót írjon ki.

Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt hívei Ukrajna szinte minden régiójában nagyméretű akciókkal készülnek a december 26-i megismételt elnökválasztási forduló eredményeinek meghamisítására - állította hétfőn Viktor Janukovics kormányfő kampányfőnöke. Tarasz Csornovil képviselő szerint a Juscsenko-kampányt helyi közigazgatási szervek segítik, és visszásságai fölött az igazságügyi hatóságok szemet hunynak - írja az MTI.

A kampányfőnök közölte: tömegével vannak értesüléseik arról, hogy Juscsenko hívei pénzen és különböző ajándékokkal vesztegetik meg az embereket, akik ezért írásbeli nyilatkozattal tesznek ígéretet a szavazástól való távolmaradásra.