Bocsánatkérést követelnek a Tienanmen téri áldozatok hozzátartozói

Vágólapra másolva!
Bocsánatkérést követelnek a kínai kormányzattól a vérbe fojtott Tienanmen téri tüntetések áldozatainak családjai. A Hu Csin-tao elnökhöz intézett nyílt levélben történelemhamisítással vádolják a kínai kormányzatot. 1989 június 4-én a kínai pártvezetés tankokat vetett be a Tienanmen téren demokratikus reformokat követelő diákok ellen.
Vágólapra másolva!

Bocsánatkérést követelnek a kínai kormánytól a Tienanmen téri vérengzés áldozatainak családjai Hu Csin-tao elnökhöz intézett nyílt levelükben, amelyet néhány nappal az 1989 júniusi tüntetések vérbe fojtásának 16. évfordulója előtt tettek közzé. Az egykori áldozatok 125 hozzátartozója által aláírt levelet szombaton hozta nyilvánosságra a New York-i központú, Emberi Jogok Kínában (HRIC) elnevezésű szervezet.

A Tienanmen téri Anyák a levélben képtelenségnek minősítik, hogy Peking nemrég történelemhamisítással vádolta meg Japánt, miközben mind a mai napig nem kért bocsánatot saját állampolgáraitól a Tienanmen téri vérontásért, valamint "nagy ugrás" politikájáért és a "kulturális forradalomért", amelyek sok millió ember halálát okozták az egykori kommunista vezetők, Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping hatalmi harcai közepette.

"Önök és az elődjeik kitörölték a könyvekből június 4. emlékét" - hangoztatják Hu Csin-taóhoz intézett levelükben az aláírók, akik szerint a pekingi kommunista vezetés e téren sokkal sikeresebb és módszeresebb munkát végzett, mint a japán nacionalisták, akik Kína 1937-től 1945-ig tartó japán megszállásának legvéresebb eseményét, a 300 ezer halálos áldozatot követelő nankingi vérengzést igyekeznek a feledés homályába borítani.

Több száz, más források szerint több ezer kínait ölt meg 1989. június 4-re virradó éjszaka a kínai hadsereg, amely a legfelsőbb pártvezetés parancsára harckocsik bevetésével vetett véget az akkor már hatodik hete tartó, demokratizálást követelő tüntetéseknek.