Lezuhant egy helikopter hétfőn Montenegróban, a balesetben négyen életüket vesztették - közölte a helyi rendőrség. A gép annak a nagybecskereki vállalatnak a tulajdona, amelyik korrupció gyanújába keveredett katonai felszerelések szállítása miatt.

A négyüléses Gazelle típusú helikopter Zabljak településnél, a montenegrói fővárostól, Podgoricától 150 kilométernyire északra zuhant a Susica folyó kanyonjába, beszámolók szerint azért, mert rotorja nagyfeszültségű vezetékbe gabalyodott.

A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozatok a gép szerb pilótája és a három utas - egy belga férfi, egy montenegrói nő és egy harmadik személy, akinek az állampolgárságát még nem állapították meg. A szerbiai RTS televízió ezzel szemben tudni vélte, hogy a pilótán kívül három holland tartózkodott a helikopteren.
A belgrádi média a tragédia furcsa mellékszálát feszegeti, mivel kiderült, hogy a szerencsétlenül járt helikopter annak a nagybecskereki vállalatnak a tulajdonában van, amely augusztus végén szerződést kötött a szerbia-montenegrói védelmi tárcával katonai felszerelések szállításáról. Az egyezmény mélypontra süllyesztette Belgrád és Podgorica viszonyát, miután a szerb kormány azt állította, hogy korrupciógyanús ügyletről van szó, mivel mértéktelenül sok és rendkívül drága beszerzések történtek.

Az ügyletet szerbiai bűnüldöző szervek vizsgálják, Mile Dragic, a hadfelszerelést gyártó cég tulajdonosa előzetes letartóztatásban van. A nagybecskereki vállalatnál azt állítják, hogy a helikopter útja nem volt engedélyezve, mivel a vállalattulajdonos beleegyezése kellett volna hozzá.