Bemutatták az életben maradt ammáni merénylőt

Vágólapra másolva!
Az ammáni tévé vasárnap bemutatta azt a fiatal nőt, aki a szállodák elleni robbantások egyikét végrehajtó merénylő felesége. A nő maga is részt vett az akcióban, de a tervekkel ellentétben nem robbantotta fel magát. A nem egészen háromperces bejátszásban a nő kinyitotta kabátját és megmutatta a derekára erősített robbanó övet, valamint azt is, hogy miként kell működésbe hozni.
Vágólapra másolva!

Az ammáni televízió vasárnap bemutatta azt a fiatal nőt, aki a szállodák elleni robbantásos merényletek egyikét végrehajtó kamikáze feleségének mondja magát, és aki a terroristák tervével ellentétben nem robbantotta fel magát.

A nem egészen háromperces bejátszásban a nő kinyitotta kabátját és megmutatta a derekára erősített robbanó övet és azt, hogy miként kell működésbe hozni. Ezután bemutatkozott: "Szadzsida Mabrúk Atrúsz Risávi vagyok, 1970-ben születtem Ramádiban (Irak)". Majd így folytatta: "Férjemmel november 5-én léptünk be Jordániába hamisított iraki útlevéllel. A férjemén az Ali Huszein Ali név szerepelt, az enyémen a Szadzsida Abdel-Káder Latif név.

A fehér fejkendős, fekete kabátos nő elbeszélése szerint a három célba vett szálloda közül ő a férjével a Radissonba ment, ahol esküvő zajlott, asszonyok, férfiak, gyerekek részvételével. "Neki (a férjnek) sikerült felrobbantania magát, én próbáltam, de nem tudtam" - mondta nyugodt hangon, és hozzátette: "Láttam, amint az emberek rohannak, menekülnek a hotelből, én is ugyanúgy elmenekültem". Beszámolója alatt semmikor sem mutatott érzelmet, se amikor a szállodában lévő emberekről beszélt, sem amikor férje öngyilkos akciójáról.

Korábban a nap folyamán Marván Moaser jordániai miniszterelnök-helyettes sajtóértekezleten jelentette be, hogy azonosították a szerdai, 57 emberéletet követelő merényletek elkövetőit. "Négy iraki volt a tettes, három férfi és egy nő" - mondta. A nő, Szadzsida a Radissonban felrobbant kamikáze, igazi nevén as-Sammari felesége, egyszersmind az iraki al-Kaida-vezér, Zarkávi nemrég Fallúdzsában megölt egyik közvetlen munkatársának, Számer Mubárak ar-Risávinak a testvére.