Igazát bizonygatja a magyar diáklány

2006.09.13. 1:39

Kitart korábbi állításai mellett M. Hedvig, a Nyitrán állítólag megvert diáklány, annak ellenére, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök közölte, perdöntő bizonyítékok támasztják alá, hogy a lány csak kitalálta a megveréséről szóló történetet. A kormányfői bejelentés után most először szólalt meg a lány a pozsonyi Új Szónak adott nyilatkozatában, amelyben részeletesen beszámolt a történtekről.

Megszólalt a pozsonyi Új Szó szerdai számában a Nyitrán állítólag megvert magyar lány, miután a szlovák miniszterelnök és a belügyminiszter kedden bizonyítékokat sorakoztatott fel annak alátámasztására: a lány kitalálta a megveréséről szóló történetet, hogy ne kelljen elmennie vizsgázni. A lány - ügyvédjével együtt - szerdán 13 órakor Dunaszerdahelyen sajtótájékoztatón válaszol az újságírók kérdéseire. Az ott elhangzó információkról az [origo] részletesen beszámol a sajtótájékoztatót követően.

A Robert Fico miniszterelnökkel kedden közös sajtótájékoztatót tartó Robert Kalinák belügyminiszter szerint a rendőrség perdöntő bizonyítékai között elsődleges helye van a lány nyálából vett DNS-mintának. A hatóságok szerint ugyanis ez azonos azon boríték levélbélyegének ragasztójában talált nyál DNS-adataival, amelyben egy ismeretlen feladó M. Hedvig iratait visszaküldte a tulajdonosának. A támadás után ugyanis a lány postán kapta vissza iratait, és most a hatóságok azt feltételezik, saját maga adta postára az okmányokat.

Kalinák szerint a rendőrségi nyomozás megállapította azt is, hogy a diáklány mobiltelefonja az állítólagos támadás napján sem kimenő, sem fogadott hívást nem jelzett, s ezt a mobilszolgáltató is kétségeket kizáróan megerősítette. A lány viszont korábban azt mondta, éppen telefonált, mielőtt megverték.

Nem telefonált

M. Hedvig azonban a bizonyítékok ellenére is kitart amellett, hogy megverték. Korábban ugyan a híradások valóban arról szóltak, hogy mobiltelefonján beszélt magyarul, és ezért támadtak rá, ügyvédje azonban kedden a Klubrádiónak adott nyilatkozatában emlékeztetett rá,  rendőrségen is megtalálható vallomásában is azt mondta, nem emlékszik rá, hogy telefonon vagy személyesen beszélt valakivel magyarul (utóbb orvosok segítségével sikerület felidéznie, hogy az utóbbi történt, állítása szerint autósokat igazított útba amikor megtámadták).

Az Új Szónak adott interjújában a lány megerősítette: kész magát alávetni hazugságvizsgálatnak, ha kell elmeszakértői vizsgálatnak is. Azt mondta: felháborodást és tehetetlenséget érez, meglepetést azonban nem, mert a szombati kihallgatás után a legrosszabbra is fel volt készülve.

A kihallgatásra úgy emlékezett vissza, hogy kora reggel érkezett hozzá két nyomozó, akikkel azért volt hajlandó elmenni, mert ígéretük szerint két gyanúsítottal akarták őt szembesíteni. Útközben kedvesek voltak vele, a kapitányságon viszont már arról próbálták meggyőzni, hogy jobb lesz, ha bevallja: az egész ügyet csak kitalálta. A lány szerint hat órán át hat rendőr győzködte, eközben mozogni mindössze egy szűk folyosón engedték.

"Azt mondták, hazug vagyok"

"Kimondottan durvák voltak, szidalmaztak. A mobiltelefonomat kikapcsoltatták velem, nem engedték, hogy ügyvédet hívjak. Azt mondták, hogy olyan hazug vagyok, hogy magam is elhiszem, amit mondok, szégyent hozok a nemzetemre és az egész országra" - fogalmazott M. Hedvig. "Ordítottak rám, hogy ha nem vallok be mindent, előzetes letartóztatásba helyeznek. Aztán kiraktak másfél órára a folyosóra, és tízpercenként megkérdezték, meggondoltam-e magam. Én csak azt ismételgettem, hogy amire emlékszem, azt el is mondtam, de nincs mit bevallanom" - idézte fel a történteket, s azt, hogy csak az édesanyja többszöri telefonos követelése nyomán engedték el, aki a rendőrökkel közölte: ügyvédet küld a lánya mellé.

Állításainak rendőrségi megkérdőjelezése után a lány olyannyira elbizonytalanodott, hogy pszichológushoz fordult, akinek a segítségével sikerült sok mindent felelevenítenie. Emlékszik arra, hogy egy magyar rendszámú kék személygépkocsi utasait igazította el Érsekújvár irányába. Velük magyarul beszélt, szerinte ezt a beszélgetést hallhatták a támadói, akik már a híd alatt rászoltak: Szlovákiában szlovákul beszéljen, mire ő igennel válaszolt, és kérte őket, hogy hagyják békén. Támadói azonban közrefogták, hajánál fogva a cserjésbe vonszolták.

"Kaptam egy pofont és ettől eleredt az orrom vére, a táskámban is minden véres lett, lelöktek a földre, a fűbe, majd hasba rúgtak. Ekkor veszíthettem el az eszméletemet, mert utána már csak arra emlékszem, hogy fáztam. Valahogy összeszedtem magam, és elindultam az egyetem felé" - idézte fel a történteket M. Hedvig. Az egyetemen bevitték egy irodába, kérdezgették. "Meg tudtam mondani ki vagyok, hol vagyok, de fokozatosan mintha köd szállt volna az agyamra."

Állítólag nyomás volt az orvoson

Néhány óra múlva a rendőrség a nyitrai, majd éjszaka a dunaszerdahelyi kórházban kihallgatta őt. "Már akkor olyanokat kérdeztek, hogy kapcsolatban állok-e az MKP-val, (Magyar Koalíció Pártja) szándékomban áll-e megszellőztetni az ügyet, kinek akarok nyilatkozni, de azt gondoltam, ez a szokványos eljárás. Utána nem kerestek, a harmadik kihallgatás már csak jóval később, szombaton (szeptember 9-én) volt a nyitrai rendőrparancsnokságon" - meséli el az augusztus 25-i eseményt és annak folytatását az Új Szóban a lány, aki állítja, az orvosszakértő csak jóval az esemény után kereste fel. Ekkor már napokon át szedte a váraláfutások felszívódását elősegítő gyógyszert, amiről - Hedvig állítása szerint - az orvosszakértő is tudott.

"Tíz nappal a támadás után hívott fel, hogy felkeres, mert nagy nyomás nehezedik rá a rendőrség részéről. El is jött, lemérte a véraláfutásokat a combomon, és azt firtatta, hogyhogy már nincs is annyi kék foltom, amennyi a jegyzőkönyvekben szerepel." - mondta el a lány.

A diáklány a beszélgetésben elmondja, hogy a támadást követő harmadik napon egy borítékban ismeretlen feladó visszajuttatta a címére az iratait. "Először eszembe sem jutott, hogy ez fontos lehet, a borítékot bedobtam otthon a szemétkosárba." Később a rendőrség igényt tartott a borítékra, amelyet aztán a lány kimentett a kosárból, és jóhiszeműen, nyállal visszaragasztotta rá a közben lehullott bélyeget, majd az egészet visszaadta a rendőröknek. "Most már tudom, hogy nem kellett volna, de akkor nem feltételeztem, hogy ezzel visszaélhetnek" - így az Új Szónak nyilatkozó M. Hedvig.

Fico most a magyar lépésre vár

Az ügy fejleményei várhatóan nem fogják enyhíteni a Magyarország és Szlovákia közötti feszültséget. Robert Fico ugyan kedden azt mondta, kormánya a továbbiakban is Magyarország és Szlovákia jó viszonyának elmélyítésében érdekelt, de mivel részt vesz a V4-es országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) kormányfőinek rövidesen esedékes visegrádi csúcstalálkozóján, elvárja, hogy ott azok, akik "eddig á-t mondtak, majd bé-t is mondjanak."

Ezzel nyilvánvalóan a magyar kormányra utalt, amely tiltakozott a nyitrai incidens után, illetve a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjára, amely szintén a Fico-kormányt tette felelőssé az állítólagos magyarellenes incidensek elszaporodásáért.

"Ők mondjanak bé-t Slota korábbi nyilatkozataira" - reagált Fico megjegyzésére a külügyi szóvivő. Polgár Viktor szerint erre jó alkalmat nyújt majd a V4-es találkozó október első felében. A külügyi szóvivő azt is hozzátette: nem a Nyitrán történtek miatt, hanem az ezt megelőző magyarellenes kijelentések miatt vált feszültté az utóbbi időben Magyarország és Szlovákia viszonya. Polgár az [origo] kérdésére elmondta: a magyar kormány nem tervez hivatalos levélben reagálni az állítólagosan megvert lány ügyének legújabb fejleményeire.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK