Kitoloncolták Pakisztánból a hazatérő Sarifot

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették, majd kitoloncolták a hét év után hazatérő volt pakisztáni kormányfőt, Navaz Sarifot. Sarif hétfő reggel érkezett Iszlámábádba Londonból, de nem sokáig lehetett szülőföldjén: délelőtt egy Szaúd Arábiába tartó repülőgépre ültették.
Vágólapra másolva!

Rövid időn belül kitolononcolták hétfő reggel Pakisztánba érkezett Navaz Sarifot. A volt pakisztáni kormányfőt előzőleg korrupciós vádak alapján őrizetbe vették, majd helikopteren elvitték a repülőtérről, és kitoloncolták: felültették a pakisztáni légitársaság Dzsiddába tartó gépére, amely már fel is szállt vele.

Sarif Londonból az iszlámábádi repülőtérre érkező gépét rögtön a leszállás után kommandósok vették körbe. A politikus a helyszínen tartózkodó tudósítók szerint nem volt hajlandó ellenőrzésre átadni útlevelét. "Nagyszerűen érzem magam, minden helyzetre felkészültem" - mondta földet érés után a BBC szerint. A gépről a katonák senkit nem engedtek leszállni, a fedélzetre bevándorlási tisztviselők mentek fel.

Sarif érkezését megelőzően összecsapás történt a repülőtér környékén az ellenzéki vezető hívei és a rendőrség között, ugyanis a hatóságok megakadályozták, hogy a Sarif fogadására érkező körülbelül száz ember megközelítse a helyszínt. A tömeg megpróbálta erőszakkal áttörni a kordont, mire a rendőrök gumibottal kezdték őket ütlegelni, és 30-at őrizetbe vettek. Sarif pártja, a Muszlim Liga (PML-N) közölte, vasárnap több mint 2000 hívüket vették őrizetbe, majd éjszaka további százakat fogtak le a hatóságok. Helyi tisztviselők szerint bajkeverőket zártak be. A rendőrség a PML-N szinte teljes vezérkarát letartóztatta.

A volt kormányfő azzal a céllal tért vissza Pakisztánba, hogy induljon a közeljövőben tervezett általános választásokon. Rajta kívül erre készül egy másik elűzött volt miniszterelnök, Benazir Bhutto is. Bhutto a héten dönt arról, mikor utazik haza.

Sarif hatalmát a jelenlegi tábornok-elnök, Pervez Musarraf döntötte meg katonai puccsal 1999-ben, majd korrupcióval vádolta meg. Navaz Sarif jogát a hazatérésre a pakisztáni legfelsőbb bíróság mondta ki, ám a kormány felszólította a politikust, tartsa magát emigrációs megállapodásukhoz, amelynek értelmében még három évig nem szabadna hazatérnie. Sarif tagadja, hogy lett volna ilyen megállapodás.

Sarif a reptérről Lahore-ba - politikai erejének központjába - akart hajtani egy győzedelemes autókaraván élén. A kormányzat azonban letartóztatásával és kiutasításával fenyegetőzött.