Vadászik és hódít a démonizált médiacápa

Tényleg az ördög küldöttje vagy egyszerűen csak egy zseniális médiajátékos? Most, hogy a tekintélyes Wall Street Journalre ácsingózik, sokan újra kongatják a vészharangot. Rupert Murdoch talán az utolsó nagy médiacézár, aki bírálói szerint meghülyíti az embereket és zsebre rakja a politikusokat. Valóban keresi a kegyét Blair, Clinton és sok más egykori és jelenlegi vezető, a képlet azonban nem ennyire egyszerű.

Harsány stílusa, a rendszeresen közölt lesifotók és szexképek miatt sokak által szennylapnak tartott, mások által profizmusa és leleplező riportjai miatt csodált Sun az egyik legfontosabb tagja Murdoch nagy-britanniai médiaportfóliójának. A bulvárújság naponta több mint hárommillió példányban kel el, és már-már közhely, hogy akit a Sun támogat, az nyeri a parlamenti választásokat. Ha az utóbbi húsz évet nézzük, valóban így történt.

Az eredetileg baloldali beállítottságú lap 1979-ben nyíltan a Margaret Thatcher által vezetett Konzervatív Párt mögé állt. Murdoch személyesen is helyeselte Thatcher politikáját: az adócsökkentést, a szakszervezetekkel szembeni fellépést, az állami vállalatok magánosítását. "Úgy véltem, hogy alapvetően helyes dolgot próbál tenni, bár hibás módszereket is alkalmazott" - mondta utóbb a New Yorker riporterének.

Ki kapcsolja le a lámpát?

A konzervatívok közel másfél évtizeden át élvezhették a Murdoch-lapok támogatását. Az 1992-es választáson Thatcher utódja, John Major munkáspárti kihívója Neil Kinnock volt, akinek a Sun a szavazás napján adta meg a kegyelemdöfést. A címlapon egy villanykörte szerepelt a következő felirattal: "Ha Kinnock győz ma, akkor az utolsó ember, aki elhagyja Britanniát, legyen szíves lekapcsolni a lámpát." Nem volt erre szükség, a választást John Major nyerte.

A Munkáspárt újjáépítését ígérő, a baloldal csodagyerekeként feltűnő Tony Blair megtanulta a leckét. 1994 szeptemberében - az évben, amikor átvette a párt irányítását - találkozott Murdoch-kal, London egyik előkelő negyedében, Belgraviában egy Mosimann's nevű klubban. A találkozóról a Sunday Times akkori szerkesztője, Andrew Neil számolt be 1996-os könyvében. Szerinte Blair felismerte, hogy Murdoch nem az az ördögi figura, akinek a Munkáspártban tartják, a médiavállalkozó pedig arra jött rá, hogy az új baloldali vezetőnek üdítően friss gondolatai vannak az általa eddig ismert munkáspártiakhoz képest. Miután Blair távozott a klubból, Neil szerint - aki jelen volt - Murdoch megjegyezte: "Nos, valóban a helyes dolgokról beszél, de egyelőre nem engedjük lehúzni a nadrágunkat."

Blair lett az ő embere

Hogy ki kinek húzta le végül is a nadrágját, nem egyértelmű, de az tény, hogy Murdoch és Blair viszonya idővel egyre szorosabb lett. 1995-ben Blair kilencezer mérföldet utazott, hogy beszédet mondjon a Hayman-szigeten a News Corporation vezetőinek értekezletén. Radikális modernizálóként jellemezte magát, Thatcher örököseként. Ez muzsika lehetett Murdoch füleinek, legalábbis Andrew Neil a könyvében azt írta, 1995 végére "Rupert szerkesztőinek nem lehetett sok kétségük afelől, hogy Blair az ő embere".

A másfél évvel későbbi választásokon a Munkáspárt maga mögött tudhatta a Sunt és a vasárnaponként megjelenő News of the Worldöt, a nagyobb szerkesztőségi függetlenséget élvező Times hétköznapi és vasárnapi kiadása támogatta csak a konzervatívokat. A Murdoch-lapok támogatták Blair kormányát a következő két választáson, 2001-ben és 2005-ben is. Igaz, legutóbb már a Sun úgy fogalmazott, nagy levegőt véve állnak a Munkáspárt mellé, mert ugyan követtek el hibákat, de az ellenzék még náluk is gyengébb.

"Mindig figyeltek a nézeteire"

Kérdés, hogy mi volt az ára Murdoch kitartó támogatásának, már ha volt egyáltalán ilyen ár. Blair egykori meghatározó kommunikációs tanácsadója, Lance Price a New Yorker munkatársának azt állította, hogy Murdoch-nak komoly szerepe volt például abban, hogy a brit kormányfő mégsem erőltette az ország csatlakozását az eurózónához. Price könyvében azt írta, "soha nem mondta ki senki feketén-fehéren, hogy ezt azért kell tennünk, mert Murdoch támogatja, de az ő nézeteire mindig odafigyeltek". A kormány az ehhez hasonló, a News Corporation befolyásáról szóló állításokat óriási túlzásnak nevezte.

Gordon Brown és Murdoch - beáll-e mögé?

Valóban nem könnyű eldönteni, ki a főnök ebben a kapcsolatban. A Munkáspárt egyik, név nélkül nyilatkozó magas rangú tagja például az Observer egy tavalyi cikkében azt fejtegette, hogy a Sun nem támogatna bármely pártot, csak olyat, amely az olvasótáborát már megnyerte. "Nem ők döntik el, ki legyen a győztes, csak örökbe fogadják őt" - fogalmazott a politikus. Murdoch cégének egyik vezető tisztviselője pedig azt mondta az Observernek, a Sun tekintélye függ attól, hogy jó érzékkel dönt, és a leendő győztes mögé áll-e. "Tudják, hogyha azt az embert választják, aki később veszít, akkor a végén még őket nézik tuskónak, és halott politikai erőnek tartják majd" - jegyezte meg Murdoch korábbi alkalmazottja.

Hamarosan egyébként újra döntés elé kerül a News Corporation: Blair várható utódja, a veterán pénzügyminiszter Gordon Brown és a konzervatívok fiatal reménysége, David Cameron között. Murdoch eddigi nyilatkozatai alapján Brownnak áll a zászló, de a médiamágnás jelezte azt is, ez még változhat a következő választás előtt.