Kiéleződött a helyzet Grúzia és Dél-Oszétia között

Vágólapra másolva!
A grúz és a dél-oszétiai katonaság egységei tüzet nyitottak egymásra és a másik fél lakott településeire szerdán: néhány civil sebesült is van.
Vágólapra másolva!

A vegyes békefenntartó erő, amely a nyugalmat hivatott biztosítani Grúzia és a fennhatósága alól 1992-ben háborúval kiszakadt Dél-Oszétia között, már a kora reggeli órákban a feszültség növekedését jelentette azzal, hogy előző nap két dél-oszétiai rendőrök által feltartóztatott, ittasan autót vezető grúz békefenntartó katona miatt már fegyveres konfliktus tört ki.

A dél-oszétiai külügyminisztérium provokációval vádolta meg Grúziát. Mihail Mindzajev dél-oszétiai belügyminiszter egy szerdai interjúban utalt Iraklij Okruasvili volt grúz védelmi miniszter előző nap nyilvánosságra került leleplezéseire, amelyekben az is szerepelt, hogy Tbiliszi 2006 tavaszán tervezett egy "kis operációt, amely nagyobb veszteségek nélkül visszahozta volna Dél-Oszétiát". Egyben közölte: Dél-Oszétiában a lakosság többször kinyilvánította, hogy ha kell, fegyverrel is megvédi függetlenségét.

Mindezek után 21 óra tájban összecsapások kezdődtek a konfliktusövezetben: előbb a grúz televízió jelentette, hogy néhány grúz település lakosainak a pincékben kellett menedéket keresni a dél-oszétiai tűz miatt.

Ezzel szemben a dél-oszétiai belügyminisztérium azt közölte, hogy a grúz katonaság lövi Chinvalit, a dél-oszét fővárost, az ottani erők viszonozzák a tüzet, s mindkét fél további erőket vezényelt a határ térségébe. A főváros elleni támadás helyi idő szerint 23 óra körül véget ért.

Orosz részről legutóbb Szergej Lavrov külügyminiszter követelte kedden este a helyzet rendezésére irányuló tárgyalási folyamat felújítását azzal, hogy Grúzia fennhatósága Dél-Oszétia felett csupán virtuális.