Feltárul a Putyin-rejtély

2007.10.02. 17:36

Lassan kezdi felfedni kártyáit Vlagyimir Putyin orosz elnök. Sejteni lehetett róla, hogy második államfői ciklusának végén nem fog lelépni a színről, de most már részleteket is elejt arról, hogyan fogja megőrizni hatalmát. Felreppen egy esetleges miniszterelnökség, a semmiből tűnnek elő ismeretlen bizalmasok, közben csak egy dolog szorul háttérbe: a demokrácia.

"Egy találós kérdés egy rejtélybe csomagolva, és mindezt egy talány veszi körül" - Winston Churchill mondta ezt a Szovjetunióról, és a gyakran használt idézet kis változtatással most is ugyanolyan aktuális, mint régen. Putyin elnök hatalmi játszmái, taktikai húzásai ugyanis komoly fejtörést okoznak az elemzőknek, akik egyre bonyolultabb találgatásokba bocsátkoznak az orosz államfő lépései nyomán.

A kérdés most az, hogy mi lesz Putyinnal, miután jövő tavasszal lejár a mandátuma és az alkotmány szerint három egymást követő ciklusban nem töltheti be az elnöki posztot. Azt már korábban sejteni lehetett, hogy nem fog egyszerűen távozni a porondról, de azt, hogy milyen forgatókönyv alapján őrzi meg a befolyását, kevesen tudták. Az elnök hétfőn, ha nem is teljesen, de részben felfedte kártyáit.

Két feltétele van

Pártja, az Egységes Oroszország kongresszusán mondott beszédet, amelyet nagy taps fogadott. A tetszésnyilvánítás különösen annak a résznek szólt, amikor Putyin közölte, hajlandó elfoglalni a miniszterelnöki széket, ha teljesül két feltétel. "Először is az Egységes Oroszországnak meg kell nyernie a duma- (a törvényhozás alsóháza - a szerk.) választást december 2-án" - hangzott az első kritérium, a második pedig úgy szólt: "Olyan tisztességes és modern embert kell megválasztani elnöknek, akivel együtt tudok dolgozni kormányfőként." A párttagok örültek, mert tudták, hogy mindkét feltétel teljesülni fog - jegyezte meg a BBC moszkvai tudósítója.

Az Egységes Oroszország a felmérések szerint nagy többséggel nyeri majd a decemberi választásokat, és erre különösen lehet számítani az után, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Putyin lesz a jelöltlista élén. Az még továbbra sem egyértelmű az elemzők számára, hogy a kormányfői poszt révén hogyan fogja megőrizni központi pozícióját. Az alkotmány szerint ugyanis az államfőnek jóval nagyobb jogköre van, mint a miniszterelnöknek. Elég arra gondolni, hogy előbbinek van joga jelölni az utóbbit.

Lehetőségek tárháza

Az egyik forgatókönyv szerint Putyin elfoglalja a miniszterelnöki posztot, és úgy módosíttatja az alkotmányt, hogy az államfőtől a kormányfőhöz kerüljön a jogkörök többsége. Ebben az esetben feltételezni kell azt is, hogy Putyint olyan elnök követi, aki hajlandó asszisztálni ehhez. Olyasvalaki, aki lojális hozzá, aki nem rendelkezik saját hatalmi bázissal, így nem jelent fenyegetést számára. A BBC tudósítója szerint könnyen lehet, hogy már meg is van ez az ember. Ez a leírás ugyanis nagyon jól illik Viktor Zubkovra, akit Putyin pár héttel ezelőtt a kormányfői posztra jelölt.

Forrás: MTI
Putyin és embere, Zubkov

A bejelentés akkor meghökkenést váltott ki, Zubkovot ugyanis alig ismerte valaki. A sajtónak egy napba telt például az is, hogy kiderítsék, hol született (a települést már régen felszámolták). Az állami pénzügyeket ellenőrző testület elnöke volt, és igazi háttéremberként, szürke eminenciásként dolgozott. Alighogy miniszterelnök lett, Zubkov kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy indul az elnöki székért. Azt mondta, a legmagasabb közjogi tisztség elfoglalása előtt az előző (vagyis a kormányfői) székben kell eredményeket felmutatnia, ami nem zárja ki indulását. Putyin pedig szintén kérdésre válaszolva azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy Zubkov "mint minden orosz állampolgár, pályázhat az elnöki tisztségre".

Helycserés támadás

A másik lehetőség az lenne Putyin számára, hogy egy darabig miniszterelnökként szolgálna, majd visszatérne az elnöki székbe - véli a The Economist elemzője. Ez a forgatókönyv szintén Zubkovval vagy más hasonlóan lojális szövetségessel számol. A lényege, hogy Putyin elfoglalja a miniszterelnöki posztot, bizalmasát megválasztják elnöknek, aki aztán beiktatása után nem sokkal egészségügyi vagy más okból lemond. Persze kérdés, hogy Putyin jogilag hogyan foglalhatná el újra az államfői széket, de a The Economist nevű brit hetilap szerint az orosz hatalmi játszmáknak egyébként sincs sok közük ahhoz, amit a demokráciáról mások gondolnak: szabad versengés a pártok között, tisztességesen lebonyolított szavazás és hozzáférés a médiához.

Forrás: EPA
Putyin ereje teljében van - egy fotó a nyaralásáról

Ez persze legfeljebb a nyugati elemzőket és az oroszok kisebbségét zavarja, a felmérések szerint ugyanis bármilyen választáson tarolna Putyin vagy az általa támogatott jelölt. Az orosz elnök hétfői beszédének ráadásul volt egy kevésbé felkapott, mégis sokatmondó része - hívta fel a figyelmet az amerikai Time magazin tudósítója.

Példátlan módon bírálta elődjét, Borisz Jelcint, még ha nem is mondta ki a nevét. Támadta az általa anarchikusnak, kaotikusnak és fájdalmasnak nevezett kilencvenes éveket. Szerinte az az időszak Oroszország szétesésével fenyegetett, és emlékeztette hallgatóságát, hogy ő volt az, aki megmentette ettől a veszélytől hazáját. Egyértelművé tette azt is, hisz abban, az orosz nép azt akarja, hogy a megmentője maradjon - írta a Time -, és ő nem hagyja figyelmen kívül ezt a kívánságot. A biztonság kedvéért persze hozzátette, mindezt úgy fogja megtenni, hogy nem sérti az alkotmányt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK