Nem enged új választást a kenyai elnök

Vágólapra másolva!
Csak akkor engedne az ellenzék követelésének, és írna ki új választást a kenyei elnök, ha erre bíróság kötelezné. Az ellenzék azonban biztos benne, hogy a bíróságokon az elnök emberei ülnek, akik elekasztanák az indítványokat. Pénteken a fővárosban viszonylagos nyugalom ralkodott, de Mombasában a rendőrség feloszlatott egy tüntetést.
Vágólapra másolva!

Mwai Kibaki kenyai elnök nem enged az ellenzék követelésének, hogy ismételjék meg a december végén megtartott - ellenzéki vádak szerint elcsalt - elnökválasztást, tudomásul venné azonban a választások megismétlését, ha a bíróság rendelné el azt - közölte pénteken Alfred Mutu, az államfő szóvivője. "Ha a bíróság így döntene, elfogadnánk" - ismételte meg, de az ellenzék követelésére, hogy három hónapon belül ismételjék meg a választásokat, azt mondta: a kormány nem enged a zsarolásnak.

Az ellenzéki Narancssárga Demokratikus Mozgalom (ODM) - amelynek jelöltje, Raila Odinga a hosszúra nyúlt szavazatszámlálás után alulmaradt a a választásokon -, azt állítja, hogy az elnök saját szövetségeseivel töltötte föl a bíróságokat, így a jogi útvesztőkben elakadna a szavazatok újraszámlálására vagy a választások megismétlésére vonatkozó bármely indítvány.

A fővárosban, Nairobiban közben péntekre többé-kevésbé visszatért az élet a normális kerékvágásba. Elmaradt a péntekre Nairobi központjába, az Uhuru (Szabadság) Parkba meghirdetett ellenzéki tüntetés, az üzletek és a bankok kinyitottak, és a közlekedés is élénkebb volt, mint az előző nap. Rohamrendőrök járőröztek a Kiberából és a Nairobi környékén elterülő többi nyomornegyedből a városközpontba vezető főutakon. Az Indiai-óceán partján fekvő Mombasában ugyanakkor félezer - más források szerint háromszor ennyi - muszlim kormányellenes tüntető gyűlt össze ima után, és a rendőrség könnygáz bevetésével oszlatta föl a tömeget.

Közben folytatta közvetítői küldetését Desmond Tutu, Nobel-békedíjas dél-afrikai anglikán érsek, és péntek éjjelre Jendayi Frazert, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkárát is Nairobiba várják. Desmond Tutu Raila Odinga ellenzéki vezetővel és Kibaki elnökkel folytatott tárgyalásai után kijelentette: Kibaki elnök nem zárkózik el a koalíciótól a politikai válság megoldása érdekében.

A hatalmi viszályt kísérő utcai összecsapások nyomán - amelyek eddig legalább 300 halálos áldozatot követeltek - megingott a kenyai schilling árfolyama, és a részvényárfolyamok is meredeken estek. Mint arra pénteken a Világbank is figyelmeztetett, a nyugtalanság súlyos gazdasági károkat okoz Kenyának, annál is inkább, mert a kelet-afrikai országban megtermelt GDP hét százalékát az idegenforgalom adja.

Több utazási iroda különgépet küld Kenyába, hogy hazaszállítsa azokat a turistákat, akik úgy döntöttek, megszakítják üdülésüket, és inkább hazatérnek. Számos nyugati ország külügyminisztériuma azt tanácsolta állampolgárainak, ha nincs halaszthatatlan elintéznivalójuk, egyelőre ne utazzanak Kenyába.