Amerikai rakétatámadás ért egy pakisztáni falut

Vágólapra másolva!
Rakétatámadás ért egy pakisztáni falut az afgán határ közelében. Az amerikai robotrepülőkkel végrehajtott rajtaütésnek legalább tizenhárom áldozata és mintegy húsz sérültje van.
Vágólapra másolva!

Amerikai pilóta nélküli repülőgépről kilőtt rakéták csapódtak be hétfőn Pakisztán északnyugati részén, Mirámsáh város, Észak-Vazirisztán törzsi terület székhelye térségében, közel az afgán határhoz. Pakisztáni katonai források szerint legalább tizenhárom ember meghalt és mintegy húsz megsérült a robbanásokban.

A halottak között hat polgári személy és hét külföldi volt. Üzbégekekről és arabokból van szó, de pontos kilétük egyelőre nem ismeretes. A katonai hírszerzés egy névtelenül nyilatkozó tisztje közölte újságírókkal: több rakéta csapódott be a falu területén, amelyek egy vallási iskolát és a mellette lévő házat találták el. A vallási iskolát (medreszét) iszlamista fegyveresek egy veterán parancsnoka, Dzsaláladdín Hakkani alapította.

Hakkanit az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet vezetője, Oszama bin Laden régi barátjának tartják. A külföldi tudósítóknak a falu egyik lakosa mondta, hogy két, pilóta nélküli repülőgép lőtte ki a rakétákat.

Mirámsáh központi kórházában orvosok arról számoltak be, hogy 15-20 sebesültet szállítottak be hozzájuk, többségük gyermek és nő. Hakkani egyik gyermeke azt monda, hogy apja a támadás idején nem tartózkodott házában.

Az Afganisztánban harcoló amerikai alakulatok több rakétacsapást mértek az utóbbi napokban pakisztáni területen lévő célpontokra pilóta nélküli repülőgépek bevetésével, és földi erőik is támadást hajtottak végre pakisztáni területen a tálibok (Afganisztán előző, iszlamista urai) ottani feltételezett állásai ellen. A pakisztáni kormány tiltakozott az Egyesült Államoknál a területén végrehajtott amerikai katonai akciók miatt.