Ötven halott egy egyiptomi buszbalesetben

Vágólapra másolva!
Ötvenen haltak meg egy Kairótól délre történt buszbalesetben. A sofőr, hogy elkerülje az összeütközést egy szembejövő teherautóval, egy öntözőcsatornába hajtott. Az áldozatok többsége a csatornába fulladt.
Vágólapra másolva!

Ötvenegyen meghaltak és tízen megsérültek vasárnap egy Kairótól délre történt buszbalesetben - jelentette az AFP francia hírügynökség.

Az áldozatok egyiptomi állampolgárok. A busz El-Mínejából tartott Kairóba. A fővárostól mintegy 250 kilométerre délre a busz sofőrje elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az összeütközést egy szembejövő teherautóval, és járműve belefordult a világ egyik leghosszabb öntözőcsatornájába, az Ibráhimíjába.

A mentőegységek mire kiemelték az autóbuszt a csatornából, az áldozatok többsége megfulladt. A sofőr túlélte a szerencsétlenséget, amely az utóbbi évek egyik legsúlyosabb egyiptomi közúti balesete.

Egyiptomban gyakoriak az autóbalesetek az utak és a járművek rossz állapota, valamint a sebességkorlátozások túllépése miatt. Évente körülbelül 6000 ember hal meg és 30 ezer sérül meg az utakon az egyiptomi közlekedési minisztérium adatai szerint.