Találkozhatott ellenzéki párttársaival Aung Szan Szú Kji

Vágólapra másolva!
Találkozhatott pártja vezetőivel Aung Szan Szú Kji, a mianmari ellenzék évek óta őrizetben tartott legendás alakja. A Nobel-díjas politikusnak a katonai junta engedélyével három párttársával beszélhetett.
Vágólapra másolva!

Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető találkozhatott szerdán pártja vezető tisztségviselőivel. Az évek óta házi őrizetben tartott, Nobel-békedíjas politikus a mianmari katonai junta által kijelölt vendégházban beszélhetett a Nemzeti Liga a Demokráciáért (LND) nevű pártja elnökével, annak titkárával, valamint a párt végrehajtó bizottságának egy tagjával.

Szú Kji eredetileg azt kérte, hogy az ő otthonukban találkozhasson pártjának vezetőivel, ám a junta biztonsági okokra hivatkozva ezt nem engedte meg. Az ellenzéki politikus az elmúlt 19 évből több mint 13-at szabadságától megfosztva élt le, miután 1990-ben az LND elsöprő győzelmet aratott az ázsiai országban (az egykori Burmában) tartott parlamenti választásokon. A katonai junta nem volt hajlandó elfogadni a választási eredményt és átadni a hatalmat.